Kecskemét

2019.09.24. 11:22

Kétmilliárd forinttal többre pályázhatnak idén a szervezetek

A napokban a Dél-Alföld régió három megyeszékhelyén tartottak tájékoztatót a „Civil Info – NEA 2020” című sorozat keretében.

Barta Zsolt

A kecskeméti tájékoztatóra sokan voltak kíváncsiak

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

Mikor és mekkora összeg áll a civil szervezetek rendelkezésére ahhoz, hogy zökkenőmentesen végezhessék a tevékenységeiket? Erről tartott tájékoztatót szerda délelőtt civil szervezetek képviselői előtt a Hírös Agórában rendezett programon a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Szalay-Bobrovniczky Vince.

A politikus a rendezvény előtt nyilatkozott lapunknak. Mint mondta, a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázataira 2019. október 1-jétől nyílik lehetőség pályázni. Annak érdekében, hogy a civil szervezetek részletes, pontos tájékoztatást kapjanak a NEA pályázatairól, szeptemberben országos tájékoztató körutat rendez az államtitkárság. Valamennyi megyében, illetve a fővárosban is – a helyi Civil Információs Centrum szervezésében – előadásokat tartanak, amelyekre az egyesületek és az alapítványok munkatársait várják.

A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy november közepén lesz elérhető az egyszerűsített pályázat, mely egy hónapig lesz nyitva. Ennek ismertetése is a roadshow egyik célja. A keretösszeg, amelyekre a szervezetek pályázhattak, az idén 5,9 milliárd forint volt, jövőre azonban 7,7 milliárd forint lesz. A közel kétmilliárd forintos változás annak köszönhető, hogy idén az adózók jelentős része nem döntött a személyi jövedelemadójának egyszázalékos felajánlásáról. Így az az összeg kimaradt, de nem veszett el, mivel bekerült a NEA Alapba és szétosztásra vár. A polgárok egyszázalékos felajánlása 27 ezer szervezetet hozott előnyös helyzetbe. Ez az összeg 8,3 milliárd forint volt.

A helyettes államtitkár elmondása szerint a civil szervezetek közül több mint tízezren dolgoznak aktívan a NEA felmérése alapján. A várakozások szerint még többen fognak megmozdulni annak a hírére, hogy közel kétmilliárd forinttal gyarapodott a hamarosan megnyíló új keret.

A kecskeméti tájékoztatóra sokan voltak kíváncsiak
Fotó: Petőfi Népe

Több mint ötvenezer civil szervezet működik jelenleg az országban

Idehaza 53 ezer 613 civil szervezet működik. Ezek közül 18871 alapítvány, 34742 egyesület. A szervezetek 22,5 százaléka Budapesten, 20 százaléka a megyeszékhelyeken, 31 százaléka a többi városban, 26 százaléka pedig a községekben. A községi civil szervezetek száma a 2016-os adatokhoz képest hatszázalékos emelkedést mutat.

A hazai civil szervezetek bevételeinek 41 százaléka költségvetési jellegű, 34 százaléka alaptevékenysége és gazdálkodása bevételeiből, 24 százaléka magántámogatásból származik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában