Kiskunfélegyháza

2019.09.10. 19:30

Kertjeikkel teszik szebbé a várost

Lezárult a Virágos Félegyházáért Mozgalom, amelyet a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület kilencedik alkalommal hirdetett meg.

Vajda Piroska

Az eredményhirdetést szombaton tartották a Hattyúház udvarán. – Felhívásunk célja továbbra is az volt, hogy virágosítsuk és szépítsük városunkat, kertjeinket, környezetünket. Pályázhattak magánszemélyek, közösségek, vállalkozások, vendéglátóhelyek, intézmények, mindenki, aki úgy érezte, hogy szívesen megosztja szép környezetének élményét másokkal – mondta el az ünnepélyes eredményhirdetésen Kállainé Vereb Mária, a közművelődési egyesület ügyvezető elnöke.

Nagy Ágnes, a város főkertésze értékelésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kert egyfajta lenyomata az embernek. Magában hordozza az ott élők egymás és a növények iránti szeretetét. A benevezett kertekből is látszik, hogy az itt élők szeretik a várost, a szépet, ezzel együtt pedig a növényeket is – tette hozzá a főkertész.

A benevezők közül hat kertet emelt ki a zsűri, melynek tagjai Csenkiné Bihal Mária, Kürtösi László, Tóth Lászlóné, Sárkányné Hevér Zsuzsanna, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Idősek Klubja és György Anita kertjét tartották a legkülönlegesebbnek. De nemcsak ők, hanem a többi nevező is értékes jutalmakat kapott gondozott kertjeik elismeréséül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában