Életútjáról mesélt Finta József atya, aki már gyermekként is papnak készült

Dr. Finta József – avagy „Giuseppe”, ahogyan többen is szólítják Helvécián – napokban megtartott ezüstmiséje része volt a templomi búcsúnak. A jubileum alkalmából az érseki helynök egy vetített képes előadás keretében mesélt a hívőknek a hivatásáról, huszonöt éves papi működéséről. Majd jó barátja, Szeleiné Ancsa beszélgetett vele kötetlenebb formában. Az előadás és a beszélgetés során elhangzottak tökéletesen összefoglalták eddigi papi munkásságát, hangsúlyozták hitvallását, és képet adtak jövőbeli terveiről.

Dr. Finta József már gyermekként elhatározta, hogy pap lesz. A templomi világ korán rabul ejtette.

– Családomban vallásos nevelést kaptam. Emlékszem, nagyon szerettem templomba járni. Magával ragadott az a színes világ. Akkoriban egy falusi kisgyermeknek az otthonán kívül sokszor nem nagyon volt tere, kimozdulási lehetősége, éppen ezért a templom világa varázslatosnak tűnt nekem, a színes ruhák, a zene, a füstölő és persze ott volt egy központi figura, a pap. Tudtam, én is olyan akarok lenni. Ekkor 2-3 éves lehettem. Mivel a szüleim, nagyszüleim egyáltalán nem tiltakoztak, hanem inkább örültek a gyermekkori álmodozásomnak, jó ideig csak azért akartam pap lenni, hogy a családomnak megfeleljek. Kamaszkorban persze én is lázadtam, de nem annyira az otthon és a család ellen, hanem inkább az akkor még regnáló, az iskolában is jelen lévő kommunista rendszer ellen. Mivel ott többen le akartak róla beszélni, így már csak azért is pap akartam lenni – elevenítette fel a kezdeteket.

A papi hivatás választása végérvényesen a Piarista Gimnáziumban eltöltött negyedik év végére született meg benne. A gimnáziumban ragadt rá a Giuseppe becenév is, egy tanára jóvoltából.

– Gimnazistaként, már érettebben akartam arról megbizonyosodni: én akarom csak, hogy pap legyek vagy Isten is. Nem volt könnyű. Négy évig vártam a választ. Ekkor kezdett leáldozni a kommunizmusnak, a templomban egyre jobban pezsgett az ifjúsági élet. A Nagytemplomban akkoriban működő két fiatal pap, Nagy Károly atya és Stella Leontin atya sokat foglalkoztak velünk, fiatalokkal. Tetszett a munkájuk, és beláttam, valójában én is ezt szeretném tenni – emlékezett vissza.

A pappá szentelése Kecskeméten, első szentmiséje pedig Helvécián történt meg 1994. június 25-én. Akár csak egy menyasszonyt, Finta Józsefet is kikérték a szüleitől, akik áldásukat adták. Ezen emlékezetes perceket fényképeken is megörökítették, melyet a vetített képes előadásban is láthattak a hívők.

Az első szentmiséjét Helvécián, a szabadtéri oltárnál tartotta meg, majd megkezdte papi szolgálatát az első állomásán, Kalocsán, az Eperföldi templomban.

– Kalocsán a papi életem első 15 évét töltöttem el, de volt két év kitérőm, ugyanis 1996–98 között Rómában tanultam. Amikor hazatértem, a város több templomában is miséztem, a diákmiséket is én tartottam. A munkám része volt, hogy foglalkozzam a fiatalokkal, négy ifjúsági csoportot hoztam létre a városban, többükkel ma is tartom még a kapcsolatot. A papi szolgálatom során központi feladatokat is kaptam: például jórészt én szerveztem meg az egyházmegye fennállásának 1000 éves ünnepét 2002-ben. A kétezres évek legelején egy együttest is alapítottunk, melyben én is gitároztam, énekeltem. Szerettem Kalocsán szolgálni – jegyez­te meg.

Kiskunhalasra, az alsóvárosi templomba 2009-ben helyezték át. Itt plébánosként nyolc évet töltött el.

– Ottani szolgálatom idején újítottuk fel a templom külsejét és a templomteret, melyet elég leromlott állapotban találtam. A hívők közössége is gyarapodott, segítőimmel ott is alakítottunk ifjúsági csoportot. Nagyon aktívak voltak a fiatalok, több éven keresztül részt vettünk a „72 óra kompromisszumok nélkül” önkéntes segítő programban. Sokat táboroztunk, versenyekre jártunk. A szolgálatom alatt vette át az egyház a Szent József Katolikus Általános Iskola mellé a Lomb utcai Óvodát és a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázi­u­mot és Szakgimnáziumot, melynek lelki igazgatója lettem – sorolta az ott töltött évek eseményeit.

Nyolc év után, 2017-ben Kecskemétre helyezték át Finta Józsefet, mely őt magát is váratlanul érte. Két héttel a költözése előtt tudta meg az új állomáshelyét.

– A halasi hívek és én is nehezen dolgoztuk fel a hirtelen váltást. Egy-egy rendezvényükre, testvérvárosi találkozókra még ma is visszajárok a halasiakhoz. Kecskemét váratlanul jött. Annak azonban nagyon örültem, hogy így szüleimhez és régi barátaimhoz ismét közelebb kerültem. Két éve vagyok a kecskeméti főplébánián, talán most már mondhatom, hogy kezdem átlátni a működését. Nagyon sok a munka és kevesen vagyunk. Magas a szentmisék száma, 3700 diáknak tartunk hittanórát, és akkor még nem beszéltem a különböző szertartásokról, városi rendezvényekről. Sajnos az is gondot jelent, hogy a főplébánia épületrendszere a közösségi életre nem igazán alkalmas. A belváros közepén van, és nincs parkolója. Ráadásul a plébánián nincs elegendő talpraesett munkatárs – részletezte.

A sok munka mellett azonban Kecskeméten is fontosnak tartja a közösségi életet, a fiatalokkal való foglalkozást.

– A meglévő csoportokat folytatom és újakat is létrehoztam. A fiatalok mellett vannak már felnőttcsoportok is. A problémát igazán abban látom, hogy a főplébániához tartozó közösségek nagyobbrészt jól működnek ugyan, de egymással való kapcsolatuk elég laza. Nem részei együttesen a plébánia nagy közösségének. A jövőben ezen szeretnék majd változtatni. Szeretném, ha egy jól működő nagy közösségi rendszer létrejönne. A másik nagy tervem, hogy a Neumann János Egyetemen is helyet kapjunk, Egyetemi Lelkészséget szeretnék kialakítani és egyetemista-­szentmiséket tartani.

Sokat változott egy pap szolgálata a huszonöt év alatt. A különbségekről is szó esett a beszélgetés során.

– Huszonöt évvel ezelőtt egy pap feladata jóformán a misék, a hittanórák és az esküvők, temetések megtartását jelentette. Ha ma is csak erre koncentrálnánk, kiürülnének a templomok, és lássuk be, egyre kevesebb is a hívő. Az evangelizációval ki kell menni a templomon kívülre. Találkozni kell az emberekkel, hiszen sokszor nem is tudják, hogy Istent keresik. Istent kell hozzájuk közelebb vinni. Egyre többször tapasztalom, hogy olyan emberek válnak hívővé, akik korábban ettől mereven elzárkóztak – osztotta meg tapasztalatait.

Finta József a huszonöt év alatt minden állomásán nagyon sok fiatallal foglalkozott, lelki vezetőjükké vált. Számos fiatal vált bérmagyermekévé. Sokan ma is keresik, felkérik esketésre, keresztelésre. Szintén a nevéhez fűződik a Bugaci Lelkigyakorlatos Tábor, mely az elmúlt évtizedekben semmit sem vesztett népszerűségéből. Egykori fiatalok ma már gyermekeiket hozzák vissza a táborba.

– A bugaci tábor számomra is különleges. Az ott töltött hét alatt a mindentől elszigetelt, lelkiséget előtérbe helyező életforma rámutat, hogy tényleg van menny­ország. Ott valóban tudunk Istenre és egymásra figyelni – árulta el.

A római tanulmányok mély nyomot hagytak Finta Józsefben, azóta nagyjából kétévente visszajár zarándokútra híveivel, hogy minél többen részeseivé válhassanak a római és vatikáni lelki gazdagságnak, megcsodálják a várost. Róma mellett más zarándokhelyeken is járt híveivel, például a Szentföldön, Madridban vagy Fatimában. A hívek csak „Giuseppe Toursként” emlegetik az utakat. Napjainkban a sok erőt a munka mellett ezen utakból meríti Finta József. Szeret még történelmi regényeket olvasni, és az interneten is jelen van a közösségi oldalon a fiatalok könnyebb elérése miatt.