karbantartás

2019.09.09. 20:00

Alaposan megújult nyáron a kalocsai Dózsa György iskola

Több telepehelyén is nagy karbantartási munkálatokba fogott a nyáron a ­Bajai Szakképzési Centrum (BSZC) Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma.

Gábor János

A napokban lezáruló modernizálást egyrészt saját forrásból, másrészt pályázati keretből finanszírozta a tagintézmény. A fent írtak mellett szabadidős eszközöket telepítettek, kollégiumi termek, mosdók, iskolai székek és táblák állagát javították.

– Az iskolákról elterjedt az a tévhit, hogy nyáron minden munkatárs pihen, pedig a technikai dolgozók számára ilyenkor nagyon nagy a roham – tisztázta Fekete Antal tagintézmény-vezető. – A Bajai Szakképzési Centrum GINOP-pályázatának keretében beszereztünk különböző eszközöket, amelyek a szabadidő hasznos eltöltését fogják segíteni a telephelyeinken: a Mócsy János utcai tanműhelyünk és a kollégiumunk számára például beszerzésre került egy-egy fapavilon, húsz-húsz székkel, a délutáni szabadidős programokhoz. Előbbi helyszínen a férfi- és a női toaletteket is lecseréltük, míg utóbbiban, a lányok épületszárnyának termeiben parkettacsere, vagy csiszolás, lakkozás zajlott – sorolta.

A vezető közölte: az iskola sok gyakorlati tevékenységével járó mindennapos használat megviseli a berendezéseket és az eszközállományt, így minden telephelyüket alaposan átvizsgálják a nyári szünetben. Ebben az évben időszerűnek ítélték sok tanulói szék átfestését, valamint ülő- és hátlapcseréjét. Bár ebből már kevés van – mert a legtöbb tanteremben már átvették helyüket a digitális kijelzők –, lefestették a hagyományos táblákat, illetve cserélték a Kossuth Lajos utcai sportcsarnokuk gázkazánjait, sőt, újrakárpitozták a tornagerendákat és ugródeszkákat.

Sikerült szabadtéri sporteszközöket is ­beszerezniük, ezeket a Martinovics utcai épületüknél telepítették, kialakítva velük egy street workout pályát, ami a mindennapos testnevelésórákat, valamint a rendészeti képzésen zajló általános erősítést hivatott segíteni. Ugyanitt, valamint az Asztrik téri épületükben is lecserélték vagy átfestették az udvari padok ülőlapjait.

A rendészeti képzés erőnléti edzéseit is segíti majd az új street workout pálya
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe-archív

Teljes padlócsere a tornateremben

Az Asztrik téri épület tornatermének teljes padlócseréje történt meg: háromrétegű, szigetelt betonozás után sportpadló került a burkolatra. A falak víztaszító vakolatot és tisztasági meszelést kaptak, a bordásfalakat pedig javították; ezek szakszerű felszerelése most zajlik, de az első iskolanapokra ezzel is elkészülnek, utána használatba lehet venni. Futotta még informatikai eszközbeszerzésre is: húsz új számítógép-monitort és ugyanennyi laptopot vettek, jelentette be Fekete Antal, a Dózsa György iskola intézményvezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában