Érsekcsanád

2019.08.13. 07:00

Egyelőre nem fogad vendégeket Veránka

A szezon java már eltelt, az üdülő megnyitására még várni kell.

Kubatovics Tamás

A Veránka nevű hajó is a nyitást várja

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Kubatovics Tamás

Nyitás és további részletek, információk hamarosan. Ezekkel a szavakkal biztatta a közösségi médiában az érdeklődőket pár napja a Sziget Hotel Veránka. Az üdülőhely rendezett udvaráról és a jellegzetes főépületéről készített fotó illusztrálja a bajai önkormányzat kezelésébe került ingatlan hasznosításával kapcsolatos újabb próbálkozást. Ami már csúszásban van.

Az év elején született meg a döntés, mely szerint többéves hezitálás után a Nemzeti Vagyonkezelő a városra bízza az üdülőt, az ingatlant és az ingó vagyont az önkormányzat a Baja Marketing Kft. közreműködésével kívánja fialtatni. Fercsák Róbert polgármester márciusban arról is beszámolt, hogy elvárásként nem feltétlenül a gazdaságos működtetést helyezik előtérbe, hanem a turisztikai kínálat bővülését, ami összességében generálhat bevételeket azon keresztül, hogy segíti a bajai vállalkozásokat. Akkor még azt remélték, hogy már ebben a szezonban termel bevételt a Csipkerózsika-álomból ébredező Veránka.

Ténylegesen májusban vette birtokba a területet a város gazdasági társasága, a hónap végén pedig arról döntött a képviselő-testület, hogy tízmillió forinttal segítik az üzlet beindítását. Június végére a Baja Marketing Kft. üzleti tervének módosítása is szükségessé vált az új feladat beépítése miatt.

A Veránka nevű hajó is a nyitást várja
Fotó: Kubatovics Tamás / Petőfi Népe

Ekkor a cég több mint 42 millió forintra taksálta az üdülő üzemeltetési költségeit erre az évre. Ezt 9,5 milliós árbevételből – szálláshelyekből 8,2, egyéb tételekből további 1,3 – és csaknem 33 millió forint összegű önkormányzati támogatásból tervezi előteremteni. Bócsa Barnabás ügyvezető arról számolt be, hogy szakembereik felmérése szerint az üdülő megnyitása előtt feltétlenül szükséges villanyszerelési és érintésvédelmi munkákat végezni az épületekben, továbbá vízvezeték-szerelés, festés, mázolás, ács- és bádogosmunkák elvégzése jelent kiadásokat. Két helyen ázott be az ingatlan, ezeket is meg kell szüntetni. Az államtól öt vízi eszköz került a városhoz, majd a Baja Marketing Kft.-hez, ezek közül csupán a nyolcszemélyes csónak üzemképes, a kilencszemélyes hajó selejtezésre szorul. Ezek mellett egy 50, valamint egy 31 személyes átkelőhajó, továbbá egy négyszemélyes motorcsónak került birtokukba, ezek felújítási munkálatait megkezdték.

Az üdülő működtetéséhez minimum 11 fő szükséges, többségüket határozott idejű munkaszerződéssel kívánja foglalkoztatni a cég. Június végén úgy terveztek, hogy július 10. környékén meg tudják nyitni a komplexumot, első ütemben a főépületet és a nyolc apartmant. Terveik szerint a hagyományos művész- és alkotótáborok mellett konferenciák és csapatépítő tréningek helyszíneként is használható a Veránka, távolabbi céljaik közt a vadászturizmus beindítása is szerepel.

Csak papíron voltak meg

Az üdülő átvételéről megkötött szerződés módosítására is áldásukat adták a városatyák június végén. Ez ugyanis február végén úgy született meg, hogy abban két gépjármű is szerepelt, pedig azokat a város nem kapta meg az állami vagyon korábbi kezelőjétől. Ennek okát firtatta Dancsa Bálint képviselő, dr. Papp Zoltán jegyző válaszában kifejtette, hogy az egyik gépjárművet totálkárosra törték és leselejtezték, a másikat pedig másik ingatlanhoz használják az állam képviselői, ezért azokat nem kapta meg az önkormányzat a tényleges átvételkor. Ezért kezdődött meg a szerződésmódosítás folyamata, ami június végéig tartott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában