Akasztó

2019.08.22. 14:00

Díszpolgári címet vehetett át Szabó József vállalkozó

Akasztó díszpolgári címét kapta meg Szabó József. A vállalkozó a rendszerváltás kezdetén alapította azt a halgazdaságot és horgászparkot, amely ma a családján kívül még negyven embernek ad munkát. Az akasztói sziki ponty tenyésztése is a nevéhez fűződik.

Barta Zsolt

Harminc éve itt szikes pusztaság volt, ma horgászpark várja a vendégeket. A felvételen a cégalapító, Szabó József

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

„Akasztó község fejlesztéséért kiemelkedően jelentős munkát végzett, társadalmi, gazdasági, tudományos téren maradandó alkotásaival emelte, elősegítette a község fejlődését, a község lakosságának gazdasági előrehaladását. Munkájával, az akasztói sziki ponty tenyésztésével, a Halascsárda turistákat vonzó exkluzív környezeti kialakításával öregbítette településünk hírnevét, ismertté tette egész Magyarországon.” Suhajda Antal, Akasztó polgármestere ezekkel a szavakkal méltatta Szabó József három évtizedes tevékenységét, mielőtt átadta a díszpolgári címet a vállalkozónak.

A történet a ’80-as évekre nyúlik vissza. A cégalapító 1982-ben végzett Gödöllőn, az agrártudományi egyetemen, mint gépészmérnök. Közben otthon, Kiskunlacházán a családi hagyományt folytatva kertészkedni kezdett. Közel félhektáros virágkertészetet épített ki. Ez 1987-ig jól ment, de a gázolaj-árrobbanás miatt egyre gazdaságtalanabb volt a növénytermesztés. Új lehetőség után nézett, így jutott el a halászatig. A dunapataji szövetkezettel tárgyalt, amely bérbe adott neki Dunatetétlen környékén egy kisebb területet.

– Szikes vízzáró területet kerestünk, és kibéreltünk hetven hektárt. Ötvenhektáros halgazdaságot építettünk ki, majd ez 2000-re már 250 hektárra bővült – emlékezik vissza Szabó József.

– Ma már 300 hektáron gazdálkodunk, és további 300 hektáron pedig a halak takarmányát termeljük meg. A víz a Soroksári Duna-ágból érkezik a Duna-völgyi-főcsatornán keresztül. Napelemekkel mintegy 150 kW áramot termelünk, a szivattyúkat így működtetjük. Jelenleg 20 tavat és 25 telelőt tartunk fenn. Ebből négy tavat a horgászok rendelkezésére bocsátottunk. Éppen 15 éve, 2004. augusztus 20-án nyitottuk meg a horgászközpontunkat, mely mára igen népszerű lett. A tavakban pontyot, amurt, fekete amurt, harcsát, süllőt, keszegféléket, kárászt, csukát, tokféléket foghat a horgász, aki nálunk tölti szabadidejét – mondta a cégalapító.

Családi vállalkozás keretében viszi a Szabó család az Akasztói Horgászparkot és a Halascsárdát. Szabó József a három gyermekét úgy nevelte, hogy ők gyermekkoruk óta bekapcsolódtak a családi vállalkozás munkájába. Az alapító idén január 1-től adta át a nagy vendégforgalmú Halascsárda vezetését az utódoknak.

Harminc éve itt szikes pusztaság volt, ma horgászpark várja a vendégeket. A felvételen a cégalapító, Szabó József
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

– Nem hagytam őket magukra, de egyre kevesebb segítségre van szükségük. A fontosabb dolgokban viszont elfogadják a tanácsomat – mondta a cégalapító. – Ettől függetlenül dolgom akad elég, mivel a 300 hektáros szántóföldi termesztést irányítom. A halgazdasággal is van elég tennivaló. A fejlesztéseket is irányítani kell. A lányom, Czobor-Szabó Andrea viszi a Halascsárdát és a vendégfogadást, a rendezvények szervezője. Az egyik fiam, Szabó Csaba a műszaki dolgokat és a konyhát felügyeli. Szabó Zsolt pedig a számítógépes és a marketingfeladatokat végzi. Mindkét fiamat a szántóföldi növénytermesztésbe és a halászati munkákba is bevonom. Mindhárman olyan diplomát szereztek, amelyeket jól lehet hasznosítani a családi vállalkozásban. A tavak mellett egy kis strandot is üzemeltetünk a kisgyermekes családok részére, és egy olyan rendezvényházat is, amelyben 180 főt tudunk fogadni – vázolta a családi munkamegosztást Szabó József.

Európai hírű pontyot tenyésztenek

A tógazdaság büszkesége az akasztói sziki ponty, amely nagyrészt a Szarvasi P34-es fajta, amely egy úgynevezett nyurga jellegű pikkelyes hal. Anyai vonalon a szarvasi pikkelyes, míg apai vonalon egy amuri vadponty. Az állat nagyon jó izomzatú, félig a vadponty tulajdonságait hordozza, a növekedési erénye a legtöbb fajtát megelőzi. A cég 2016-ban elnyerte a Magyar Gasztronómiai Egyesület Aranyszalag Minőség tanúsítványát. A sziki ponty mára nemzeti eredetvédelmi oltalom alá került. Az uniós elismerése is folyamatban van, már csak a döntésre kell várni. A sziki ponty a termőhelyi adottság és a termeléstechnológia eredménye. Két kiló takarmánnyal egy kiló pontyhúst állítanak elő. A hal zsírtartalma alacsony, húsa vöröses színű.

Többször is elismerték munkáját

Szabó József 2014-ben megkapta a Bács-Kiskun megye Év Innovatív Vállalkozója címet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei szervezetétől. 2015-ben az Akasztó és környéke tűzvédelmének fejlesztésében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért kapott elismerést a katasztrófavédelemtől. 2018-ban a Bács-Kiskun megye Év Vállalkozója díjat vehette át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában