galériával

2019.08.18. 12:47

A búcsú ünnepét tartották a helvéciai templomkertben

Helvécián a Nagyboldogasszony katolikus templomnál szombaton tartották meg a búcsú ünnepét. Először Szalai Sándor tanúságtételét hallgathatták meg a hívők a templomkertben, majd dr. Finta József érseki helynök, a kecskeméti főplébánia plébánosa, Helvécia szülötte beszélt hivatásáról, 25 éves papi működéséről.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Bús Csaba

A negyedévszázadot vetített képes előadásban foglalta össze a templomban, külön kitért a papi felszentelésére, a Kalocsán és Kiskunhalason eltöltött éveire, a római tanulmányaira, majd szólt a Kecskemétre való áthelyezéséről.

Az előadás után kint a templomkertben beszélgetett vele jó barátja, Szeleiné Ancsa. „Giuseppe”, ahogyan sokan még ma is szólítják Finta Józsefet, örömmel válaszolt a kérdésekre, osztotta meg tapasztalatait, elevenítette fel kedves emlékeit.

A beszélgetés idején a gyerekek festettek Szalai Sándorral, majd az Új Sáron adott koncertet. Az ünnepi szentmisét vasárnap tartotta meg dr. Finta József, mely egyben az ezüstmiséje is volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában