Kecskemét

2019.07.31. 11:30

Megindulhat a forgalom ősztől az aluljáróban

A tervek szerint augusztus végére a teljes turbókörforgalom le lesz aszfaltozva legalább egy rétegben Kecskeméten, az aluljárónál, ez pedig jelentősen megkönnyítheti az arra közlekedők dolgát.

Hraskó István

A csatornák, vezetékek kiváltása-áthelyezése nem egyszerű mutatvány, de lassan a végére érnek a szakemberek

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Az 1,2 milliárd forint költségű turbókörforgalom beruházás még novem­berben kezdődött el a régi víztoronynál. Időnként elsikkad, de itt sokkal többről van szó, mint pusztán aszfaltozásról és szegélyépítésről. Az építkezésnek kevésbé látványos, viszont ugyancsak fontos és elég időigényes részei a közműkiváltások, ezek miatt kell „feltúrni” kis túlzással az egész kereszteződést, és csak ezután kerülhet a burkolat az úttestre.

Többek között 1600-as átmérőjű csapadékvíz-elvezető főgyűjtő csatorna épült a Kuruc körúton és a volt KTE-pálya melletti szervizúton. Ennek most zajlanak az utolsó munkálatai, a hatalmas, négyzet alakú aknákat zsaluzzák – mondta el Láda Péter, a Colas Út Zrt. építésvezetője. Emellett ki kellett váltaniuk a Szolnoki úti csapadékcsatornákat, az elektromos hálózatot, a távközlési létesítményeket, ivóvíz-nyomóvezetékeket, valamint szennyvízcsatornát is építettek a Kuruc körúton. Az elkövetkező két hétben befejeződhetnek a közműveket érintő munkálatok – tette hozzá a szakember.

A Bem utcán még hátravannak a közműkiváltások
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Jelenleg az aluljáró melletti szervizút építése zajlik, a régi és az új kerékpárút a jövő hét közepén érhet össze. Aszfaltozzák a Kuruc körút Bem utca felé eső oldalán a járdát is (a Bem utcán még hátravannak a közműkiváltások). Aki erre jár, láthatja, hogy sok helyen már lerakták a térköveket, az aluljáró csomópont felé eső részén kész az úttesten az elválasztósziget is. A körforgalom felét egy rétegben már leaszfaltozták, és mint az építésvezetőtől megtudtuk, terveik szerint augusztus végéig, vagyis tanévkezdésre „összezárják a gyűrűt”, vagyis a körforgalom egésze szilárd burkolatot kap. Azaz az erre közlekedő autósok lényegesen gyorsabban juthatnak majd át a kereszteződésen. Természetesen még egy kopóréteg lerakására is szükség lesz, de ezt már forgalom közepette is meg tudják oldani a kivitelezők.

Az aluljáróba mindhárom irányból hivatalosan csak az autóbuszok és a taxik hajthatnak be egy sávon, váltakozó irányban, jelzőlámpás irányítás mellett. Láttunk azért több autóst, akik a táblákkal és a korlátozással nem törődtek, ők kísértik a sorsot, hiszen a tilalmat megszegők még harmincezer forintos bírságra számíthatnak. A korlátozás a korábban közöltek szerint július 31-ig tart, kérdés, hogy ezután lekerülnek-e a táblák.

A csatornák, vezetékek kiváltása-áthelyezése nem egyszerű mutatvány, de lassan a végére érnek a szakemberek
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Láda Péter kijelentette: a turbókörforgalom teljes befejezésének november 15-ei határideje tartható, az eltervezett menetrend szerint haladnak.

Megnőhet a csomópont áteresztőképessége

A turbókörforgalomtól azt várják, hogy biztonságosabbá teszi a jelenlegi kereszteződést a sebességcsökkentő hatás miatt, és hogy az alacsonyabb sebesség ellenére is megnő a csomópont áteresztőképessége, emellett megoldódik a gyalogosok áthaladása és a kerékpárosok közlekedése is. A kitűzött célok között van az aluljáró csapadékvíz-elvezetési problémájának részleges kezelése is.

A négyágú csomópont sajátos elhelyezkedése nagy kihívás elé állította a tervezőket, végül egy ellipszis alakú csomópont kialakítása vált lehetségessé. A Szolnoki útról a körforgalomba két sávon lehet majd behajtani, a körforgalomból pedig a Szolnoki útra kikanyarodni egy sávon, közöttük elválasztósziget lesz. Bem utca irányába szintén egy sávban lehet elhagyni a körforgalmat, viszont a Kuruc körút déli, NAV felőli ága felé két sávban is. Nagy hangsúlyt helyeznek a biztonságos közlekedésre: a kerékpárutak átvezetéseit piros színű burkolat fogja jelezni, és kerékpáros-piktogramokat is festenek az útra. A kerékpárutak a közúti forgalom alá lesznek rendelve, és ezt elsőbbségadás kötelező tábla is egyértelműen jelezni fogja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában