boszorkányper

2019.06.30. 07:09

Történelmi regényt mutattak be az ecsedi boszorkányról Félegyházán

Sikeresen zárul a 90. Ünnepi Könyvhét a kiskunfélegyházi íróházaspár számára. Míg Miklya Zsolt elnyerte az Év gyermekkönyve díjat, feleségének Miklya Luzsányi Mónikának most jelent meg legújabb könyve, Az ecsedi boszorkány. A történelmi családregényt a napokban mutatták be a félegyházi városi könyvtárban. A szerzővel dr. Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténész beszélgetett.

Vajda Piroska

A romantikus regény – Miklya Luzsányi Mónikától nem megszokottan – a 16. századba röpíti vissza a olvasót. Az ecsedi boszorkány pedig nem más, mint Török Kata, a híres Török Bálint utolsó női leszármazottja, akit Bethlen Gábor három másik társával boszorkányperbe fogott, és el is ítélt. Az írónő Török Kata életén keresztül mutatja be Török Bálint leszármazottjainak az életét – derült ki a könyvbemutatón.

– Az volt az egyik motivációja ennek a könyvnek, hogy Török Bálintot és Báthory Gábort Gárdonyi Géza, illetve Móricz Zsigmond művei alapján ismerhetjük meg. Ám azóta a kutatások már teljesen másként ítélik meg ezeket a karaktereket. Abban a korszakban szokás volt idealizálni a hősöket, ma pedig szeretnénk látni a valóságukat. Mondhatjuk, azóta átfordult a kép, és én ezt szeretném egy kicsit helyre tenni ebben a regényben, nem versenyezve Móricz Zsigmonddal és Gárdonyival. A történelemkutatás eredményeit ugyanis az irodalom viszi át a köztudatba – fogalmazott Miklya Luzsányi Mónika. Az írónő azt is elmondta, hogy a mű hiteles képet fest a korról, hiszen nagyon sok kutatás előzte meg az írást, így hiteles források állnak a történetek mögött. Még a kényesebb jelenetek is hiteles forrásra támaszkodnak.

Miklya Luzsányi Mónika új könyve, Az ecsedi boszorkány a 16. századba repíti az olvasót
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

– A könyvnek két női főszereplője van, rajtuk keresztül ismerhetik meg az olvasók, hogy a nőknek mi volt a szerepe a mohácsi vésszel induló korban. A boszorkányperben is azt szeretném bemutatni, hogy a boszorkányok nem seprűnyélen lovagoló nők voltak. Olyan nőket vádoltak boszorkánysággal, akik valamilyen módon kilógtak a társadalmi normákból, vagy csak útban voltak, furcsák voltak. Török Kata is kilógott a sorból – magyarázta a szerző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában