elismerés

2019.06.23. 11:30

Polgárőr Város címet kapott Kiskunhalas

A polgárőr mozgalom, valamint a helyi közrend, közbiztonság és a bűnmegelőzés hatékony támogatásáért Polgárőr Város kitüntető címet adományozott a kiskunhalasi önkormányzatnak Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke szombaton, a Balatonföldváron tartott 25. Országos Polgárőr Napon.

Pozsgai Ákos

Forrás: baon.hu

Fotó: Pozsgai Ákos

Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere és Pente János, a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület elnöke közösen vették át a Polgárőr Város címet, amit a szervezet és az önkormányzat közösen nyert el az Országos Polgárőr Szövetség pályázatán. Az elismerést Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Balogh János, országos rendőr-főkapitány adták át.

A polgárőrség pályázatának célja azoknak a települési önkormányzatoknak az elismerése, melyek példaértékűen támogatják és dolgoznak együtt a helyi polgárőrséggel. A kiskunhalasi önkormányzat idén is félmillió forinttal támogatja a halasi polgárőrök működését, emellett szoros együttműködést alakult ki a rendőrséggel, a mezőőrséggel, a közterület-felügyelettel, az egészségügyi intézményekkel. Kiemelkedő az együttműködés a helyi oktatási intézményekkel is, számos középiskolás diák vesz részt az ifjú polgárőr mozgalomban, országos viszonylatban is kiemelkedő vezető szerepet vállal Kiskunhalas.

Pente János, a helyi polgárőr egyesület vezetője a baon.hu-nak elmondta, hogy az ifjú polgárőrök egyik képző bázisa lett Kiskunhalas, melyben hatékony szakmai segítséget nyújt a rendvédelmi szervezetek mellett a Dékáni Árpád Szakgimnázium rendészeti tagozata. Évente két alkalommal, tavasszal és ősszel is megrendezik azt a tanyaprogramot, amelyben több szervezet együttműködésével keresik fel a fiatalok a külterületeken élő idős, beteg embereket, akiknek segítenek a ház körüli teendőkben, ajándékcsomagokat is visznek, valamint a halasi kórház szakemberei egészségügyi felmérést is végeznek a tanyán élők körében.

– A rendőrség és a polgárőrség közös munkája is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly minden eddiginél kevesebb, mintegy 186 ezer rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmény történt Magyarországon – mondta az országos rendőr-főkapitány Balatonföldváron. Balogh János kiemelte: a polgárőrök 64 ezer alkalommal 550 ezernél is több szolgálati órát teljesítettek a rendőrökkel közösen 2018-ban, ami 300 rendőr teljes évi munkaideje.

Fotó: Pozsgai Ákos / baon.hu

– A polgárőrök a közös szolgálatellátással növelték a rendet, és jelentős rendőri erőt kiváltva segítették a jogsértő cselekmények megelőzését, megszakítását, felderítését, tömegrendezvények biztosítását, eltűnt emberek felkutatását, s egyebek mellett az illegális fakitermelések elleni fellépést – mutatott rá.

A rendőr vezérőrnagy szólt arról, hogy a polgárőrszövetség több mint 400 gépkocsit kapott az elmúlt években, feladatainak ellátását idén 150 újabb jármű, továbbá segédmotor-kerékpárok, kerékpárok és ezer digitális rádió-távközlő készülék átadásával is segítik. Úgy vélte: ennek eredményeként tovább javul a munkájuk hatékonysága, nő a biztonság.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy a polgárőrségnek ma olyan stratégiai partnerei vannak, amelyekről 25 évvel ezelőtt „álmodni sem mert”. Példaként Magyarország kormányát, a Belügyminisztériumot, a rendőrséget, a katasztrófavédelmet, és a katonai szervezeteket említette.

– Lezárult a polgárőrség technikai fejlesztésének nyolcéves időszaka, megújult a jogi környezet, korszerűbbé vált a polgárőrök oktatása, sikeresek voltak a szövetség szakmai programjai, s most már minden évben 9 millió szolgálati órát teljesítenek a polgárőrök – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában