Kecskeméti Táncegyüttes

2019.06.26. 07:38

Közel egymillió forintot gyűjtöttek a néptáncosok a koraszülött osztálynak

„Kicsi vagyok én, majd megnövök én…” – ezzel a címmel tartotta meg nemrégiben a Hírös Agóra fenntartásában működő Kecskemét Táncegyüttes a szokásos tanévzáró műsorát, rendhagyó módon.

baon.hu

A jegyárakból befolyt összeget, 855.860 Ft-ot ugyanis a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány javára ajánlotta fel a több, mint 40 éves múltra visszatekintő táncegyüttes. A jótékonysági műsor ötlete a művészeti asszisztensek (Böde István és Böde-Harkai Csilla) októberben, 2 hónappal korábban érkezett kisbabája, Kincső kapcsán merült fel, aki a Bács-Kiskun Megyei Kórház koraszülött osztályán, Kelemen Edit doktornő szakértelme alatt növekedett és erősödött 5 héten keresztül. A Kecskemét Táncegyüttes egy összetartó, nagycsaládként támogatta a Böde családot a nehéz időszakban, majd egyként bólintott Csilla kérésére: támogassuk táncunkkal az ott dolgozó emberek munkáját. A felkészülés folyamán kiderült, hogy a Kecskemét Táncegyüttes tagjai között több koraszülött gyermek, felnőtt is táncol, így még nagyobb küldetésüknek tekintették a jótékonysági műsor megvalósulását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában