Galériával és videóval

2019.06.08. 20:00

Idén három gólyafiókát gyűrűztek meg a hírös városi fészeknél

Kecskemét egyetlen belterületi gólyafészkénél, a Márai Sándor utcában szombat délelőtt kisebb nézőközönség előtt gyűrűzték meg a tavasszal született három fiókát.

Hraskó István

A megyeszékhely belterületén egyetlen gólyafészek van, mégpedig a Kőrösihegyben, a Márai Sándor utcában. A madarak még 2010-ben kezdték el építeni lakóhelyüket a villanypózna tetejére, ám az ágak egy idő után erőteljesen nyomták a vezetékeket, úgyhogy szükségessé vált egy fészektartó állvány felszerelése. A szárnyasok szerencsére fentebb költöztetésük után is visszatértek otthonukba, és azóta is minden tavasszal jönnek, március közepe táján.

A mostani családról a megfigyelések, gyűrű-leolvasások alapján annyi ismert, hogy az egyik szülő öt éve telepedett meg Kecskeméten (a gólyáknál a két nem képviselői igen hasonlóak, így nem tudni, hímről vagy nőstényről van szó). Őt szinte napra pontosan tizenkét éve, 2007. június 10-én gyűrűzték meg, szintén fiókaként a szülőhelyén, a Kecskeméttől 50 kilométerre lévő Pándon. Az egyik közelben lakó úr távcsővel rendszeresen figyeli a gólyapárt, a fontosabb eseményeket pedig vezeti egy naplóban. Tőle megtudtuk: a gólyapárnál általában három fióka szokott kikelni – mint idén is, bár ezúttal a fészekben volt egy záptojás is -, három alkalommal négy kis gólya látta meg a napvilágot, egyetlenegyszer pedig öt (közülük az egyik kiesett a fészekből, bevitték a Vadaskertbe, ott szerencsére felépült, és a Hortobágyon szabadon engedték).

Dr. Pigniczki Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetője több érdekességet is elárult a gyűrűzésre összesereglett harminc-negyven érdeklődőnek. Mint elmondta, a fiókák május végén-június elején pár napos eltéréssel kelnek ki, így kezdetben jól láthatóan különböző fejlettségűek. Két hónappal születésük után próbálkoznak először a repüléssel, ilyenkor különösen nagy a veszélye, hogy áramütés éri őket. Ha jól veszik a kezdeti akadályokat, egyre ritkábban térnek vissza a fészekhez, és augusztus végén ők is vándorútra kelnek (hazánkból a Balkán-félszigeten, a Boszporuszon, Törökországon át repülnek a Nílus-völgye felé).

Pigniczki Csaba egy kosaras daru segítségével hozta le a három, félelmében mozdulatlanná dermedt fiókát, majd adta át őket Szabó Barnának, a Hunyadivárosi Madárbarát Program vezetőjének. Az egyik szülő egészen addig ott maradt a fészeknél, amíg a kosár fel nem ért, távozása után pedig az egyik közeli villanypóznán telepedett le, és figyelte az eseményeket. A kis gólyák akkor sem moccantak, mikor az őrkerület-vezető egy-egy fém és műanyag gyűrűt erősített a lábukra, majd a gyerekek sorban megsimogatták őket. Tíz perc múlva Pigniczki Csaba már vitte is őket vissza a biztonságot jelentő fészekbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában