beruházás

2019.06.24. 10:42

Felújítják a tetőt, új parketta lesz a küzdőtéren a halasi Dékáni Árpád iskolában

Folytatódnak a korábban elkezdett felújítási munkálatok a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola sportcsarno­kában. A mostani ütemben 166,5 millió forintból felújítják a csarnok tetőszerkezetét és új parkettát kap a küzdőtér.

Pozsgai Ákos

Jól haladnak a munkákkal

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

A Magyar Kézilabda Szövetség tornaterem- és tornacsarnok-felújítási programjának részeként teljesen megújul a Dékáni szakgimnázium sportcsarnoka, amely a legnagyobb ilyen sportlétesítmény a városban. Az önkormányzat korábban ugyancsak 100 milliós nagyságrendű összeget nyert el a Magyar Kézilabda Szövetségtől a beruházás első, második és harmadik ütemére, amely során a harminc éve épült Dékáni Sportcsarnok teljes fűtés- és világításrendszerét újították fel, kicserélték a csarnok összes nyílászáróját és kívül-belül új festést kapott az épület.

A felújítási program negyedik üteme április közepén kezdődött el, amelynek részeként a tetőszerkezetet újítják fel, mert az elmúlt évtizedek alatt többször és több helyen is beázott. A tetőfelújítás részeként cserélik a polikarbonát bevilágítókat, valamint hőszigetelést és csapadék elleni szigetelést kap a tető. A munkálatok a vége felé közelednek, időjárástól függően 2–3 héten belül befejeződnek. A teljes beruházási összeg közel bruttó 110 millió forint, amelynek 30 százaléka az önerő, ennek felét az önkormányzat, másik felét az intézmény fizeti.

Jól haladnak a munkákkal
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

A beruházás ötödik üteme június 6-án kezdődött meg a munkaterület-átadással. Jelenleg a régi burkolat felbontása zajlik, melynek helyére új sportparketta kerül. A kivitelezés várhatóan augusztus közepére fejeződik be. A teljes beruházási összege bruttó 56,6 millió forint, melynek szintén 30 százaléka önerő, aminek a felét az önkormányzat, felét az intézmény fizeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában