magyar népmesék világa

2019.06.19. 19:49

Átadták Kecskemét mesés játszóterét

Szerdán átadták a Népmese játszóteret Kecskeméten, melyet a hunyadivárosi Hankovszky ligetbe álmodott meg Mikulás Ferenc, a kecskeméti rajzfilmstúdió vezetője. A Magyar népmesék vilá­gán alapuló játszóteret Kő Boldizsár tervezte, akinek nevéhez országos hírű meseparkok kötődnek.

Horváth Péter

A játszótér a rajzfilmstúdió és a Természet Háza között kapott helyet, így mindkét intézmény gyermek-látogatócsoportjai nemzeti kincsünk gyönyörű, színes mesefigurái között töltődhetnek fel. A mesekertek olyan egyedi tervezésű játszóterek, melyekben megtalálhatók a megszokott, az Európai Unió előírásainak megfelelő játékszerek, de művészi ruhába öltöztette azokat a tervező, mintegy történetté formálva őket – így a mozgás öröme mellett esztétikai élményben is részesülnek a gyermekek, nemcsak testük, de lelkük is mozgásteret kap. A megvalósítást segítette, hogy a város forrást biztosított a költségvetésből. A játszótér hat népmesei elemekkel díszített játékot foglal magában, a kivitelezési munkálatok három hónapig tartottak.

A hirtelen jött zápor miatt a Természet Házában megrendezett ünnepélyes átadáson Szemereyné Pataki Klaudia köszöntötte az egybegyűlteket.

– A mesékben a jó elnyeri a jutalmát, s a hunyadivárosiak annyira jók, hogy ezentúl mindennap elnyerik azt a gyönyörű jutalmat, ami ez a játszótér – mondta a polgármester, és a városrész lakosainak összetartását méltatva hangsúlyozta: a hunyadivárosiak nagyon sokak tettek azért, hogy az egyedülálló játszótér megépülhessen.

Szemereyné Pataki Klaudia megköszönte az ötletgazda Mikulás Ferenc állhatatos munkáját, hogy átörökíti és a játszótérrel kézzelfoghatóvá tette a népmesék világát. – Olyan játszóteret hoztunk létre, mely miénk, magyaroké, saját nemzeti kincsünk, melynek segítségével a fiataloknak is meg tudjuk mutatni, mi az igazi érték – mondta és hozzátette, hogy nagyban múlott a megvalósítás Pászti Andráson, a városrész önkormányzati képviselőjén és a tanácsadó testületén is, majd a közösséghez szólt és kérte, hogy óvják és gondozzák a csodálatos mesekertet.

A polgármesteri köszöntő után Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte az egybegyűlteket és tolmácsolta prof. dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere gondolatait. – A kecskeméti Népmese játszótér különös szerepet fog betölteni minden itt játszó és játszva tanuló gyermek életében. A magyar népmesék történetein évszázadok óta generációk nőnek fel. Előbb a szülők, nagyszülők mesélték a gyerekeknek, később megjelentek az első irodalmi gyűjtések, majd Kecskeméten megszületett az értéket őrző, teremtő és átadó animációsfilm-változat. A játszótérrel elértünk egy újabb szintre, ahol a magyar népmese nemcsak az érzékszervekre hat, hanem a játékon keresztül az élet szerves részévé válik. Így a gyermekek játszva, mozgás közben ismerkedhetnek hagyományainkkal, történelmünkkel, a magyar kultúra szépségeivel – szóltak a miniszteri gondolatok.

Pászti András önkormányzati képviselő a Hunyadiváros történelmi pillanatának nevezte az átadást és köszönetet mondott a közreműködőknek, kiemelten Mikulás Ferencnek és Szemereyné Pataki Klaudiá­nak. Ezt követően a nemzetiszín szalag közös átvágásával átadták a játszóteret, majd a Kaláka együttes gyermekkoncertjével zárult az ünnepség.

Kultikus sorozat volt a televízióban

A Magyar népmesék Mikulás Ferenc stúdióvezető ötlete alapján, 1980-tól 2012-ig futott magyar televíziós rajzfilmsorozat. A tervező, rendező, szakértő Jankovics Marcell volt. A Magyar népmesék felejthetetlen népmesei történeteket dolgoz fel ötletesen, és a mesék eredeti humorát egy kis képi humorral szövi át. A Pannónia Filmstúdió egykori kecskeméti műtermének egyik legnagyobb sikere, mely a hazai rajzfilmgyártás aranykorából való. Fontos volt az alkotók által kedvelt paraszti kultúra kincseinek megmentése is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában