videóval és fotókkal

2019.06.27. 20:00

Átadták a megújult Közösségi Házat Lajosmizsén

Csütörtökön ünnepélyes keretek között átadták a teljesen megújult Bajcsy-Zsilinszky utcai Közösségi Házat Lajosmizsén. A felújítás az Európai Unió támogatásával, a Leromlott városi területek rehabilitációja keretében Lajosmizse szociális bérlakásainak felújítása és közösségi ház létrehozása projekt keretein belül valósult meg.

Horváth Péter

Fotó: Bús Csaba

Az ünnepélyes átadón a Himnusz közös eléneklése után Meleg Sándor projekt munkatárs köszöntötte a nagy számú érdeklődőt és a közösség fontosságáról beszélt, s hangsúlyozta, hogy a közösség működtetéséhez kell egy olyan tér, ahol az működhet és programokat valósíthat meg.

Ezt követően Basky András, Lajosmizse polgármestere mondott köszöntőt. Elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt az épület még nem volt a város büszkesége eléggé leromlott állapota miatt, és hosszú út vezetett a projekt elindításáig. Méltatta a Területfejlesztési Nonprofit Kft. mind a pályázat benyújtásánál, mind a projekt megvalósítása során nyújtott nélkülözhetetlen segítségét. 2017-ben kezdhették el a projekt elindítását, mely négy területet érint a városban: a környék földutainak makadámúttá alakítását, a Közösségi Házat, a közeli, nemigen gondozott tér parkká alakítását és a barakklakások felújítását. A projekt 113 millió forint vissza nem térítendő EU-s, 14 millió forint állami támogatásból, valamint ugyanennyi önkormányzati önerőből valósult meg.

– Eddig is a közösségi programokat szolgálta az épület, de ettől fogva a megújult közösségi ház még inkább betölti eredeti szerepét és szolgálja az itt élők érdekeit. Kívánom, hogy a közösségi ház valóban a közösség háza legyen – zárta gondolatait Basky András.

Baranyi-Rostás Rodrigó, Lajosmizse Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke megnyitóbeszédében a lajosmizsei roma közösség fontos lépcsőfokának nevezte az épület megújulását és megköszönte a városvezetés munkáját. – Nagy álmunk válhatott valóra azzal, hogy e pályázat keretében ilyen gyönyörű közösségi házat kaptunk. Szeretném kérni nem csak a roma közösséget, hanem az összes lajosmizseit is, hogy valóban közösség legyen a két társadalmi csoport között. Mindig büszke vagyok Lajosmizsére, mert sosem érzem, hogy itt megkülönböztetnék a cigány közösséget. Ebben sok munkánk fekszik, ezért dolgozunk a városvezetéssel és az intézményvezetőkkel közösen – mondta Baranyi-Rostás Rodrigó és megkérte a jelenlévőket, gondolkozzanak azon, hogy milyen programokkal lehet színesebbé tenni a közösségi teret.

Ezt követően a Baksy András és Baranyi-Rostás Rodrigó a nemzeti színű szalag átvágásával átadták az épületet a közösségnek. A felújított terek megcsodálása után Lajosmizse, a roma közösség, hazánk és az Európai Unió zászlainak bevonulása, majd ünnepi műsor következett, majd Szúcs Csaba, Kiskunhalas alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.

A lajosmizsei roma helytörténeti kiállítást dr. Kürti László nyitotta meg és a 2018/2019. évi Alkotóműhelyben készült, helyben kiállított műveket Meleg Sándor mutatta be.

Díjakat is átadtak

A műsorok után a Lajosmizse Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata által 2015-ben alapított díjakat adta át az elnök. A díjazottak a városi roma integrációért végzett munkájukért vehettek át elismerést. Idén Esélyegyenlőségi díjat kapott Kocsis Györgyné Anikónak, a Meserét Óvoda intézményvezetőjének és Kunné Sipos Ágnes, az óvoda intézményvezető helyettesének. A roma közösségért végzett tevékenységéért elismerést vehetett át Gönczöl Sándorné Marika, Petrik Rozália és Venczel János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában