galériával

2019.06.29. 10:02

A majsai fürdőben jártak a meggykirálynő-jelöltek

A látogatók körében évről-évre egyre népszerűbb szanki Méz- és Meggyfesztiválon szombat este eldől, hogy ki lesz az ország idei meggykirálynője.

Tapodi Kálmán

A zsűri tagjainak döntését tizenegy csinos hölgy várja, akik már napok óta készülnek a szépségversenyre. Az indulók között öten Bács-Kiskun megyéből érkeztek a megmérettetésre, ahol nem csak a zsűri díjait nyerhetik el, hanem a közönség is szavazhat az interneten, a fesztivál hivatalos közösségi oldalán.

A lányoknak a felkészülés napjaiban nem csak fotózásokon kell részt venniük, hanem több tánckoreográfiát is meg kell tanulniuk a fellépésig. Mint megtudtuk: az indulók egy része már-már profinak mondható, mert többen is modellkednek közülük. A meggykirálynő-jelöltek pénteken a kiskunmajsai fürdőben is a kamerák elé álltak.

A lányok csütörtökön – a kiskunmajsai önkéntes tűzoltók jóvoltából -, hűsítő vízfüggöny alatt frissülhettek a kánikulában a szanki sportpályán. Mutatjuk azokat a képeket is!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában