Kecskemét

2019.05.09. 11:30

Száz forint a WC-használatért: van, aki sokallja, más nem bánja

Sokaknak nem tetszik, hogy a kecskeméti Malom Központban immár 100 forintot kell fizetni az eddig ingyenes WC használatáért. Az üzemeltető cég leszögezte: a mosdók alapvetően a vásárlóknak vannak fenntartva, és szerettek volna nekik kulturált környezetet biztosítani.

Hraskó István

A visszajelzések alapján a többség örül a fizetős, ám sokkal kulturáltabb illemhelyeknek a bevásárlóközpontban

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Nemrég beléptetőkapukat helyeztek ki a Malom Központ 3. emeletén lévő illemhelyiségek bejáratánál. A WC-k használatáért 100 forintot kell fizetni, de mint internetes fórumokon ez kiderült, a lépést sokan felháborítónak tartják. Több panaszos levél érkezett szerkesztőségünkbe is, egy kisgyerekes anyuka közölte: nála elvi kérdés, hogy nem fizet egy alapvető emberi szükséglet elvégzéséért, és ezentúl biztosan nem fog családjával a Malomban ebédelni, noha ez már hagyomány volt náluk. Más azt kifogásolta, hogy nemcsak kis és nagy dolog miatt mennek be az emberek a WC-be, hanem hogy étkezés előtt kezet mossanak, de így az is egy százasba kerül. A kritikák között szerepel még az illemhely nehezebb megközelíthetősége (korábban az első emeleten is volt).

A téma kapcsán Csikós Péter, a Malom Központot üzemeltető MILL Partner Ingatlanhasznosító Kft. biztonsági igazgatója elmondta: a bevásárlóközpont 2005-ös megnyitása óta kisebb felújítások voltak csak a mosdókban.

– Nagyon sok kritikát kaptunk állapotuk, a nem megfelelő tisztaság miatt, ezért döntöttünk a felújítás és a korszerűsítés mellett, hogy egy magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítsunk – jelentette ki Csikós Péter. Hozzátette: mielőtt bevezették volna a díjfizetéses rendszert, felmérték a vásárlók véleményét, és 90 százalék fölött azt a választ kapták, hogy elfogadnák, ha fizetni kellene egy kulturáltabb illemhelyért.

A biztonsági igazgató arról is beszélt, hogy több jelenség miatt is indokoltnak látták a változtatást.

– Félreértés ne essék, nálunk a mosdó alapvetően a vásárlóknak van fenntartva, de eddig nyilvános WC-ként üzemelt, és ez több problémával járt együtt – gondolok itt a hajléktalan-kérdésre, a buszpályaudvar mosdóhiányára, és arra, hogy a városközpontban is megoldatlan a köztéri illemhely-használat. Más városok és bevásárlóközpontok is küzdenek ezekkel a gondokkal, és több bevásárlóközpontban is már meglépték, amit most mi. A díjfizetés egyfajta szűrést jelent a mosdóknál. Egyértelműen nem üzleti alapon lett bevezetve, a mosdók üzemeltetési költségének elenyésző hányadát fedezi a díjbevétel – folytatta Csikós Péter.

A visszajelzések alapján a többség örül a fizetős, ám sokkal kulturáltabb illemhelyeknek a bevásárlóközpontban
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

A biztonsági igazgató elmondta, tisztában voltak azzal, hogy az új módi nem mindenkinek fog tetszeni. Hozzá négy panasz érkezett be írásban, mindegyiket megválaszolta, és volt, akinek személyesen magyarázta el indokaikat. Úgy látja, bár vannak, akik ingerülten, felháborodottan reagálnak, “a túlnyomó többség viszont véleményének intelligens formában hangot adva örül az új mosdóknak” (amikor a helyszínen jártunk, és pár embert megszólítottunk, ők is elégedetten nyilatkoztak). Egyébként az illemhely mellett kihelyeztek egy nyomógombos értékelőt: két emoji az elégedettség, kettő pedig a nemtetszés kifejezésére szolgál, eddig 86 százalékban a mosolygósokat nyomták meg a wc-t használók.

Csikós Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy egyébként négy éve már van fizetős illemhely a Malomban (a P1-es parkolószinten), mert volt rá igény: itt 200 forint a használati díj.

A biztonsági igazgató szerint jogosak az észrevételek a kézmosás kapcsán, ezért rövid időn belül kézfertőtlenítő állomások lesznek a 3. emeleti ételudvarnál, ezeknek a használata természetesen ingyenes lesz. A wc-nél pedig hamarosan pénzváltó automatát helyeznek ki, hogy aki érme nélkül, papírpénzzel érkezik, az is elvégezhesse a dolgát. Fontos tudni azt is, hogy a beléptetőkapu az 5 forintos kivételével az összes magyar forintérmét elfogadja, túlfizetés (200 forintos bedobása) esetén pedig a gép visszaad. A kapunál van egy emberalakú sablon, azon a 120 centinél alacsonyabb gyerekek bebújhatnak, nekik ingyenes a wc-használat. Szintén nem kell fizetni a babakocsival érkező anyukáknak és a mozgássérülteknek sem a számukra kijelölt mosdó (vagy éppen a pelenkázó) használatért.

A Moziban a kóddal nyílik a mosdóajtó, a főtéren 150 forint a vécézés

Pár hete a Malom Moziban a vásárláskor kapott blokkon található egy kód, azt kell leolvasni a mozi mosdójánál lévő szerkezettel, így nyílik ki az ajtó. Minden kód 4 órás időtartamra érvényes.

A főtéri WC-kről sokan azt hiszik, nem működnek, pedig igen: reggel 8-tól délután 4-ig tartanak nyitva, a használati díj itt 150 forint. A Vasútkerti szolgáltató épületben vannak ugyan mosdók, de ezek szinte mindig zárva vannak, a házat ugyanis jó párszor megrongálták a vandálok.

– Úgy gondolom, hogy az a normális, ha alapvetően a szolgáltatásainkat igénybe vevők használják a mosdóinkat, de senkit sem fogunk kiküldeni, ha csak emiatt tér be hozzánk, különösen nem télvíz idején. Igyekszünk ezt a kérdést kulturáltan kezelni. Aki hozzánk belép, az a könyvtár látogatója – mondta el Ramháb Mária, a Katona József Könyvtár igazgatója. Hozzátette: földszinti mosdójuk valóban intenzív használatnak van kitéve (pláne, hogy itt zajlanak a rendezvényeik is), de idén fel fogják újítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában