Solt

2019.05.12. 09:02

Megtisztítják az iszapos tavakat Solton

A város több pontján hetek óta folyik a munka, amelynek célja három solti belvíztározó (Kastély-tó, Havas utcai és Kórósi-tó) revitalizálása és vízutánpótlásuk megoldása.

Lencsés P. Anna

Fotó: Lencsés P. Anna

Kalmár Pál, Solt polgármestere kérdésünkre elmondta, hogy a beruházás kivitelezője a kiskunhalasi Vízépszolg Kft., a munkálatok összértéke 128 millió forint. Ebből 60 millió forintot a paksi Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma ítélt meg a városnak, a fennmaradó 68 millió forintot saját költségvetéséből biztosítja a település.

A Kastély-tó medrét már kialakították, a vízutánpótláshoz szükséges csatornarendszert kiépítették a Sákor-csatornáig. Jelenleg a Havas utcai tó kotrása történik, amely napokon belül elnyeri végleges formáját. A kialakított új meder lépcsőzetes, a legmélyebb részén most is van víz, amelyben a halak vészelik át a meder tisztítását. A Kórósi-tónál is folyik a munka, jelenleg az 51. számú főút alatt vezetik át azt a zárt csatornát, amely magas vízszintnél a felesleges víz elfolyását fogja szolgálni.

Fotó: Lencsés P. Anna
Fotó: Lencsés P. Anna

A polgármester elmondta, hogy a tervek szerint a Havas utcai és a Kórósi-tavat az eddigi gyakorlatnak megfelelően civil egyesületeknek fogja átadni a város használatra, térítésmentesen, 25 évre. A felújított belvíztározók, a többi solti tóhoz hasonlóan, alkalmasak lesznek horgászásra, pihenésre. A városvezető hozzátette, hogy a település területén levő tizenhárom, már rehabilitált tó az esztétikai élményen kívül fontos szerepet tölt be a vízmegőrzésben, jelenlétükkel növelik a terület vízmegtartó képességét. Ezenkívül a nyári melegben a vízfelületek párolgása javítja a település klímáját. A nagyszabású beruházás június végére készül el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában