Kecskemét

2019.05.12. 07:17

Kiáll Handó Tünde mellett a Kecskeméti Törvényszék

Az Országos Bírói Tanács a héten az Országgyűléshez fordult, hogy mozdítsák el tisztségéből dr. Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét. A Kecskeméti Törvényszék közleményben jelezte: nem ért egyet az OBT döntésével, elhatárolódik attól és támogatásukról biztosítják Handót.

Hraskó István

Forrás: Petőfi Népe

Az Országos Bírósági Tanács (OBT) – a bíróságok központi igazgatásának felügyeleti testülete – szerdán határozatot hozott, hogy indítványozza az Országgyűlésnél dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének elmozdítását. A lépés indoklásuk szerint „a törvénysértések számával és súlyosságával arányos, egyúttal illeszkedik a méltatlanság fokához is”. Az OBT szerint nem maradt további eszközük annak elérésére, hogy az igazságszolgáltatás központi igazgatása jogállami keretek között működjön. Az OBT különösen azt kifogásolta, hogy Handó Tünde egyes bírák más bíróságra történő törvénysértő kirendelési gyakorlatával megsértette az állampolgárok törvényes bíróhoz való jogát, és hogy több vezetői álláspályázat elbírálásakor a véleményező testületek által támogatott pályázó kinevezése helyett rendszeresen csak megbízással töltötte be a pozíciót. A törvénysértések miatt összesen nyolc alkalommal éltek jelzéssel az OBH elnöke felé – írta az OBT.

„A vitatott legitimitású Országos Bírói Tanács „forradalmárságukat” hangsúlyozó tagjai továbbra is alaptalanul vádaskodnak az Országos Bírósági Hivatal elnökével szemben. Ez egyetlen célt szolgál: minél nagyobb zavart keltsenek a bíróságok körül” – reagált az OBH, hozzátéve: az OBT egy valótlan állításoktól és tárgyi tévedésektől hemzsegő „balítéletet” mondott az OBH elnökének működéséről. A válasz szerint az OBH elnöke a legellenőrzöttebb közjogi szereplő Magyarországon, és a sarkalatos törvényekben foglaltak szerint látja el feladatát, amelyet az Országgyűlésnek az éves és féléves beszámolókat elfogadó döntései is visszaigazolnak. Emellett „tevékenységéről rendszeresen tájékoztatja a bíróságok elnökeit, továbbá az OBT-t is – utóbbit annak ellenére, hogy 2018 április vége óta a tagok és póttagok jelentős részének lemondása miatt törvénytelenül működik” – közölte az OBH.

Támogatásukról biztosítják Handó Tündét

Az ügyben szombaton közleményt juttatott el szerkesztőségünknek dr. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke. Ebben kitér arra: 2018 januárjában a bírák küldöttértekezlete titkos szavazással választotta meg az Országos Bírói Tanács új tagjait. 2018 áprilisában és májusában a tagok és póttagok közül 17-en lemondtak, így a testület működése nem tekinthető törvényesnek, mivel az OBT nem rendelkezik kellő számú taggal és egyes bírósági szintek képviselete nem biztosított. 2018 októberében a póttagválasztás eredménytelenül zárult, sőt a küldöttgyűlés többségi szavazással lemondásra szólította fel az Országos Bírói Tanács jelenlegi tagjait. Az OBH elnöke 2018 novemberében az Alapvető Jogok Biztosához fordult, hogy kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását annak érdekében, hogy az erre közjogilag jogosult szerv az Alaptörvény értelmezésével foglaljon állást az Országos Bírói Tanács működésének törvényessége kérdésében.

– A Kecskeméti Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok nevében a megdöbbentő fejleményeket hallva ezúton fejezzük ki egyet nem értésünket azzal, hogy az Országos Bírói Tanács – akinek törvényes működése jelenleg kérdéses – az Alkotmánybíróság döntését be nem várva ilyen horderejű, az egész bírósági szervezet működését érintő, a bírósági szervezet eredményeit kétségbe vonó lépésre szánta el magát. Az általuk felhozott indokok ezt a döntést nem támasztják alá. Az Országos Bírói Tanács ebben az elhúzódó konfliktushelyzetben rendeltetésével visszaélve nem az összbírói érdekeket szolgálva működött, együttműködésre sohasem törekedett, ezért az Országos Bírósági Hivatal Elnökének felmentésére irányuló döntésétől kifejezetten elhatárolódunk, az Országos Bírósági Hivatal elnökét támogatásunkról biztosítjuk – áll a közleményben.

Fotó: Petőfi Népe

Dr. Bicskei Ferenc korábban fél évig volt az OBT elnöke, mandátuma hat év után, 2018 januárjában szűnt meg (azóta Bács-Kiskun megyének nincs képviselője az OBT-ben). Megkeresésünkre hangsúlyozta: három legfelsőbb bírósági-kúriai elnök alatt is volt megyei (törvényszéki) elnök, azaz van összehasonlítási alapja, és ez alapján ki meri jelenteni: ennyire szervezett munka igazgatás területén soha nem volt a bíróságokon, mint dr. Handó Tünde vezetése alatt. Véleménye szerint infrastruktúra, munkakörülmények terén hatalmas előrelépés történt, példa nélküli támogatást kapnak a bíróságok.

– Voltam vezető gazdasági területen is, nemcsak bíróságnál. Úgy gondolom, a vezetőnek meg kell adni a lehetőséget, hogy maga válassza ki a vezetőtársait. Eredményeket csak így lehet elérni – mondta dr. Bicskei Ferenc a szóban forgó, OBT által emlegetett álláspályázatok kapcsán. Leszögezte: Bács-Kiskun megyében soha egyetlen alkalommal nem fordult elő, hogy az OBH elnöke vezetőt vagy akár bírót a véleményező testület sorrendjétől eltérően nevezett volna ki.

– Úgy gondolom, hogy a teljes bírósági szervezet eredményeit lerombolja ez a konfliktus. Valamennyi megyei bírósági vezetőtársam egyetért, hogy az Országos Bírói Tanács határozata nem jogszerű és nem szerencsés lépés – mondta a Kecskeméti Törvényszék elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában