Kalocsa

2019.05.16. 07:00

A legkiválóbbaknak jár csak a Kunszt-díj (galéria)

Kiváló pedagógusok vehették át szerdán a Kunszt József-díjat, az Astriceum Érseki Múzeumban tartott ünnepségen.

Tapodi Kálmán

Fotó: Tapodi Kálmán

– Úgy gondolom, hogy a kitüntetettek és a hozzátartozóik számára ez a díj az értékes megbecsülés jele – mondta a többi között köszöntőjében dr. Bábel Balázs érsek, a díj alapítója. A Kunszt József-díjat tizenkilencedik alkalommal kapták meg azok a pedagógusok, akik a munkájukkal, életvitelükkel példát mutattak a közösségnek.

A közösség fontosságának szerepéről is szólt beszédében dr. Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát, aki hangsúlyozta: a pedagógusok számára rendkívül fontos, hogy meg tudják nyerni a fiatalokat. A főapát ókori példákat is említett, amikor egy nagyon sokrétű, sokvallású társadalomban kellett a kereszténységnek megmaradni és nevelni. Korábbi egyházi regulákat idézve praktikus, jó tanácsokkal is ellátta a pedagógusokat, hogy miként lehet „a szeretet csodáját” művelni.

„Arra törekedjék, hogy inkább szeressék, mint hogy féljenek tőle és arra, hogy alkalmas legyen, hogy megnyerje a lelkeket. Példájával mutassa meg tanítványainak, hogy mi a helyes. Tudja a pedagógus, hogy inkább hasznukra kell lenni, sem minthogy uralkodjék rajtuk. Ha valami gond van, legyen józan, könyörületes és az elítélés ellenében, hagyjon mindig elsőbbséget az irgalomnak. Gyűlölje a hibákat, a tévedést, de szeresse a gyerekeket, a diákokat.” – sorolta Várszegi Asztrik a korabeli intelmeket, melyek a mai korra sem veszítettek érvényességükből.

A 2019. év díjazottjai: Kalocsa város részéről Farkasné Bekes Rita, a Kalocsai Szent István Gimnázium intézményvezető helyettese; a szerzetesi fenntartású katolikus intézményekből Mindák József, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata fenntartásában működő kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium igazgatója; a főegyházmegye fenntartásában működő alapfokú katolikus oktatási-nevelési intézményekből Kaszás Eszter, a jánoshalmi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója.

A kitüntetettek méltatása után Bábel Balázs és Várszegi Asztrik nyújtotta át az elismeréseket a díjazott pedagógusoknak. Az ünnepi műsorban közreműködtek a jánoshalmi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola növendékei.

Az oktatás mecénása előtti tisztelgés

A díjat dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek alapította 2001-ben a Kalocsai Érsekség 1000 éves fennállása alkalmából Kunszt József (1790–1866) egykori kalocsai érsek emlékére, aki az oktatás és a tudomány bőkezű mecénása volt. A díjat minden évben Kunszt József kinevezésének évfordulóján, május 15-én, vagy e dátumhoz közeli napon adják át. A díjazott a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye részéről egy bronz emlékplakettet kap, intézménye fenntartója (a Kalocsa városá­ban működő oktatási intézményekből jelölt díjazott esetén Kalocsa város) részéről pedig egy havi bérnek megfelelő pénzjutalomban részesül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában