2019.05.09. 14:00
A közművek kusza hálózatát bogozzák a Szentháromság téren
Csaknem lezárt feltárások, egy régi sétány felbontása és egy ideiglenes létesítése után egyre látványosabb munkák kezdődnek a Szentháromság téren.

Kutatóárkok segítik a föld mélyén húzódó vezetékek helyének meghatározását
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Gábor János
A jó ideje rekonstrukció alatt álló főtéren a napokban kezdetét vette az építkezés – jelentette be az egyházmegye. Nem megy minden simán: a kivitelezés során a föld alatt húzódó közművek beazonosítása és pontos helyének feltárása végett több ponton kutatóárkokat készítenek. Most igyekeznek rendet tenni, hogy egyszer és mindenkorra biztosítsák a vezetékek biztonságos működését – ezt figyelembe kell venniük a rövidesen kezdődő faültetések során is.
– A téren most kipakoltunk egy olyan épületet, amelyet korábban a kőleletek számára építettünk. Kialakítottunk egy új nyomvonalat, amelyen a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedését biztosítjuk, és már az is látható, hogy nagyon keresgélünk. Konkrétan azokat a közműveket, amelyek a pontos műholdas térképen esetleg nem ott vannak jelölve, ahol ténylegesen húzódnak. A mélyépítési munkáknál ezt nagyon kell tudni, hogy ne történhessen baleset – érvelt Vörös Márta főépítész. – Felbontottuk a téglajárdát, a régészeti feltárásoknak csaknem a végére értünk, ezzel végre kimondhatjuk: elkezdhetünk építeni. Az első ütemben a burkolt és zöldfelületeket szeretnénk megvalósítani, még idén – összegezte.

Fotó: Gábor János / Petőfi Népe
A szakember szerint nagyon gondosan kell kezelniük a kivágott fák gyökereit, mivel azok körbenőtték a közműveket. Most azon dolgoznak, hogy ne sérüljenek a lefektetett vezetékek. Vörös Márta hozzátette: a tervezett parkosítás során érdemes megfontolni, hogy milyen növényzetet és hova ültessenek, mivel nem szeretnék, ha a gyökérzetek a következő években, évtizedekben gondot okoznának. A korábban kivágott fák helyére pontosan ugyanannyi újat fognak telepíteni, amennyit kivettek. A megfelelő helyeket még ki kell jelölni a lombosok számára, hogy egységes képet kapjon a tér. Kiemelte: tudja, hogy a közelmúltban történt favágások miatt többen aggódni kezdtek a gesztenyésért is, de nincs mitől tartani, sőt növényvédelmi eljárást (injektálást) hajtottak végre rajtuk, hogy megőrizzék őket – árulta el.