Kecskemét

2019.04.13. 15:30

Új otthonban folytatják a cigánymissziót

A Műkerti sétányra költözött a Kecskeméti Református Egyházközség cigánymissziója. Az új missziós ház átadó ünnepségét szombaton tartották.

Koós Kata

Fotó: Koós Kata

Öt évvel ezelőtt indította útjára a Kecskeméti Református Egyházközség cigánymisszióját, melynek keretében megnyitotta kapuit a Pancsinelló Játszóház egy Mezei utcai, önkormányzati tulajdonú ingatlanban. Az év elején a közösségi tér új otthonba költözött. Az egyházközség saját ingatlant vásárolt az állam, valamint a HEKS svájci, protestáns segélyszervezet támogatásával a Műkerti sétányon. Az új missziós ház ünnepélyes átadóját szombaton tartották. Az épület egyik része a Hajnalcsillag Tanodának ad otthont, ahol a környékbeli, roma fiatalok felzárkóztatása, fejlesztése zajlik, másik részében pedig a Pancsinelló játszóház és baba-mama klub folytatja működését.

Fotó: Koós Kata
Fotó: Koós Kata

A rendezvény résztvevőit Kuti József, református elnöklelkész köszöntötte.

– Minden, amit itt fogunk majd csinálni, azért történik, mert figyelünk Isten igéjére. Feladatunk, hogy az élet igéjéhez vezessünk embereket. Hogy ragyogjunk, mint a csillagok a világban – mondta, utalva a bibliai idézetre, melyet a missziós ház jelmondatául választottak a tanoda munkatársai: „ragyogjatok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában