tiszakécske

2019.03.20. 17:30

Nemzetközi, árvízvédelmi konferenciát rendeztek Tiszakécskén

Nemzetközi, szakmai konferenciának adott otthont Tiszakécske szerdán. Német, osztrák, cseh, lengyel, horvát és magyar vízügyi szervezetek képviselői osztották meg egymással tapasztalataikat az árvízvédelem és a heves esőzések kockázatkezelésének témakörében.

Koós Kata

Nemzetközi, szakmai konferenciát szervezett a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) szerdán Tiszakécskén, melynek központi témája a 2017 nyarán indult Rainman elnevezésű projekt volt.

A Szász Állami Környezetvédelmi, Mezőgazdasági és Földtani Hivatal vezetésével és az Európai Unió Interreg Közép-Európa Programjának támogatásával megvalósuló Rainman projektben a KÖTIVIZIG, mint önálló partner német, osztrák, cseh, lengyel és horvát vízügyi szervezetekkel együttműködve dolgoz ki különböző adottságú területekre olyan egységes kockázatcsökkentő stratégiát, mely segíti a heves esőzések hatására bekövetkezett károk kialakulásának megelőzését, illetve a károk mértékének minimalizálását.

A szakmai nap kezdetén Tóth János, Tiszakécske polgármestere köszöntötte a projektben résztvevő szervezetek képviselőit, majd ismertette a város legfontosabb jellemzőit, adottságait a megjelentekkel. Köszöntőt mondott továbbá Kovács Ernő megyei kormánymegbízott, valamint Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója, aki beszédében az integrált vízgazdálkodás megvalósítását szorgalmazta.

– Arra kell megoldást találni, hogy az a létesítményrendszer, mely rendelkezésünkre áll, képes legyen az összes kihívást egyidejűen kezelni. Nemcsak a nagy csapadékok, a víztöbblet kérdését, kellene megoldani, hanem azt is, hogy amikor éppen előáll az a vízmennyiség, akkor tartsuk meg helyben, használjuk értelmesen, és próbáljuk az integrált vízgazdálkodást megvalósítani – fogalmazott.

Ezt követően a Szász Állami Környezetvédelmi, Mezőgazdasági és Földtani Hivatal részéről dr. Uwe Müller, osztályvezető és dr. Sabine Scharfe, a Rainman projekt koordinátora köszöntötte a résztvevőket.

– Azt gondolom, hogy a súlyos esőzések témája nagyon fontos kérdés valamennyiünk számára. Kihívások vannak a módszertan, a megvalósítás és az intézkedések tekintetében is. Fontos, hogy a tapasztalatainkat kicseréljük egymással, ezért nagyon örülök, hogy a konferencia keretében találkozhatok önökkel – fogalmazott az osztályvezető, majd Florian Kerl, szakértő ismertette a projekt részleteit a megjelentekkel.

– Arra törekedtünk, hogy a projektünket a fő célcsoportok tagjaival együttműködve valósítsuk meg, melyek elsősorban helyi közösségek. Módszereket vizsgálunk, tesztelünk. Arra törekszünk, hogy a helyi tudást összegyűjtsük, és tréningek keretében szeretnénk támogatni társult partnereinket – fejtette ki Florian Kerl, majd hozzátette: a Rainman eszköztár weboldalon lesz majd elérhető, mely kifejlesztett módszereket és intézkedéseket tartalmaz a súlyos esőzéses helyzetek kezelésére.

Nő a csapadékintenzitás hazánkban

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója beszédében a hazai árvízvédelmi intézkedések nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta.

– Áttekintettük az elmúlt években a csapadékintenzitás változását Magyarországon. Drasztikus változásokat tapasztaltunk, tehát jóval nagyobb a csapadékintenzitás hazánkban. A dombvidéki területen ez egyértelműen az emberélet veszélyeztetésével jár, a villámárvizek a legveszélyesebbek – mondta a főigazgató.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában