költségvetés

2019.02.20. 19:15

Sokkal több a kiadás a bevételnél Baján

Beterjesztette az önkormányzat idei költségvetésének tervezetét a polgármester, erről jövő csütörtöki ülésén dönt a képviselő-testület.

PN

Fercsák Róbert javaslata szerint közel 9,4 milliárd forintos kiadással és 5,2 milliárdos bevétellel számol a városi kassza. A 4 milliárd forintot meghaladó hiányt az előző évi maradványból finanszírozzák, ebből 300 millió a működési kiadás. Felhalmozási célra négymilliárd forintot, míg felújításokra 440 milliót szán a javaslat. A közalkalmazottak, valamint a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók fejenként bruttó 141 ezer forintos cafetéria-juttatásban részesülhetnek. Az önkormányzat munkáját közvetlenül segítők, valamint a közszolgálati tisztviselők pedig bruttó 200 ezer forintra számíthatnak.

Az önkormányzat közhatalmi bevételből 2,6 milliárd forintot tervez, ebben a legnagyobb tétel az 1,8 milliárdos iparűzési adó A vagyoni típusú adónemekből – telek, építmény, kommunális – 616 milliós az elvárt összeg. Gépjárműadóból a bevétel negyven százaléka marad helyben, ez 126 milliós tétel, míg az idegenforgalmi adó 12 milliós előirányzattal került a tervezetbe. Lakások és egyéb helyiségek, sportlétesítmények bérbeadásából 175, telkek és épületek eladásából pedig 180 milliós bevételt kalkuláltak.

A helyi pályázatok között sportra 52, ifjúságra három, közművelődésre 6,5, szociális célra 1,5 millió forintos keret szerepel a tervezetben. A Kommunális 380, a Baja Marketing Kft. pedig 285 milliós működési támogatással számolhat, mindkét városi társaság esetében a minimálbér emelése indokolja a támogatás növekedését, áll a javaslatban.

Helyi buszra nyolcvan, a központi orvosi ügyelet támogatására 14,4 milliós összeg szerepel, új tételként a felnőtt labdarúgás újjáélesztésére 15 millió forintot terveztek. Az előterjesztésből az is kiderül, hogy 18, az Európai Unió támogatását élvező projekt fut az önkormányzatnál, a Türr István Múzeum pályázatai közül pedig négy kapott írásban rögzített támogatást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában