Szakmár

2019.02.24. 18:50

Ötödször rendeztek borversenyt Szakmáron

Öt éve, 2014 telén született meg néhány fiatal gazda fejében a gondolat, hogy a környékbeli borversenyek mintájára Szakmáron is szervezzenek hasonló mustrát. Most már hagyományosan február utolsó hétvégéjén évről évre folyamatosan növekvő számban bírálják el a helyi és a környékbeli kistermelők borait.

Zsigmond Enikő

Marosvári Gábor, helyi gazda, főállású borász volt a bormustra egyik kezdeményezője, mellette aktívan részt vesz a kezdetektől Tamás Botond és Tóth András, mindhármójuk családjával megerősítve szervezik lelkesen azóta is a versenyt.

– Tizenhárom bormintát neveztek első alkalommal, azóta folyamatos nő az érdeklődés, idén már harminc nevező 39 bormintát hozott bírálatra. Segítőink feljegyzik a gazda nevét, azonban elénk már csak anonim minta kerül, melyet szín, tisztaság, íz, illatharmónia alapján pontozunk. A tavalyihoz képest előrelépés volt mind minőségre, mind kinézetre, és egészségesek voltak a borok – mondta Marosvári Gábor.

A hat fős zsűri tagjai borászok és lelkes amatőrök, hárman a hajósi Vintegro Pinceszövetség tagjai: Huber János, Kner István, Berta Sándor, a helyi lelkes szőlőtermelő gazdák Dobler Róbert és Döbrentei Sándor, valamint a főszervező, szintén helyi gazda, Marosvári Gábor, aki Hajóson borász.

Idén Szakmáron kívül Öregcsertőről, Hartáról, Homokmégyről, Újtelekről, Dunapatajról és Kalocsáról került bor az ítészek elé.

– A fiataloknál találkozunk egy kicsit jobb, tisztább borokkal, talán ők azok, akik inkább utánajárnak azoknak, hogy milyen technológiákkal lehet jobb, szebb borokat készíteni, míg az idősebbek hosszú évek alatt jobban hozzászoknak egy borhibához, azt ők nem is hibának fogják fel, hanem úgy gondolják, hogy annak a bornak ilyennek kell lenni. Pedig lehet, hogy csak egy régen használt fahordó nyomja rá a bélyegét a borukra – mutatott rá Huber János borász, aki elmondta, hogy a most bírált boroknál előfordult, hogy kocsányíze volt a bornak, ami azt mutatja, hogy nem volt lebogyózva. Vagy esetleg túlpréselték, és a megroppant szőlőmag kesernyés íze is nyomot hagyott a bor ízén. A jó borhoz jó szőlő kell, és nagyon fontos a tisztaság – összegezte.

Ez alkalommal 7 arany-, 8 ezüst- és 17 bronzérmet osztottak ki, valamint minden nevező emléklapot kapott. Kategóriagyőztesek: Szakmár Község Fehérbora 2019-ben Tóth Jenő fehér Cuvée-je, Szakmár Község Vörösbora 2019-ben Matos Imre Merlot-ja, Szakmár Község Rozébora 2019-ben Török Csaba Kékfrankosa.

Az eredményhirdetés és a díjak kiosztása után a gazdák terített asztal és zeneszó mellett pár pohárkával le is gurítottak egymás borából az est folyamán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában