Bács-Kiskun

2019.02.06. 14:00

Megduplázódott az influenzás betegek száma megyénkben

Intenzíven terjed Bács-Kiskun megyében az influenza: múlt héten majdnem két és félszer annyian keresték fel orvosukat a jellemző tünetekkel, mint január közepén.

Hraskó István

Forrás: Shutterstock

Fotó: Anetlanda

A megyei kormányhivataltól szerdán kapott tájékoztatás szerint Bács-Kiskun megyében a 5. héten, január 28. és február 3. között 875 fő fordult influenzára jellemző tünetekkel a figyelőszolgálatba bevont 70 háziorvoshoz. Ez több mint a kétszerese a január közepi 365 főnek. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott gyakoriság 800 százezrelék körüli, azaz 100 ezer lakosra 800 új beteg jut, ez magas influenza aktivitásnak felel meg (200 százezrelék alatt hivatalosan nincs járvány, 1000 fölött mondható nagyon magasnak az aktivitás).

A jelentés alapján a 14 év alatti gyermekek aránya a legmagasabb a betegek körében, 32,5 százalék. Szinte ugyanennyien vannak a 15-34 éves fiatal felnőttek (32 százalék), míg a betegek 27 százaléka 35-59 éves kor közötti felnőtt, és 8,5 százaléka 60 éven felüli.

Influenzaszerű megbetegedések közösségi halmozódásáról egy alkalommal érkezett bejelentés a megye területéről.

Több Bács-Kiskun megyei kórházban is látogatási tilalom van

A Bajai Szent Rókus Kórházban január 30-tól, a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti telephelyein február 5-től a kórház saját hatáskörben teljeskörű látogatási tilalmat rendelt el. Kecskeméten súlyos állapotú beteget az osztályvezető írásos engedélyével egy hozzátartozó látogathat. Az apás szülések esetén csak olyan édesapa tartózkodhat a szülőszobán, aki írásos igazolást hoz arról, hogy az influenza elleni védőoltást felvette és emellett a kórlapban aláírásával igazolja, hogy influenzára vagy influenzaszerű megbetegedésre utaló tünete nincs. A bejegyzést a szülést vezető orvosnak is el kell látni aláírásával és az édesapa panaszmentes állapotáról meg kell győződnie. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban a csecsemő- és gyermek, valamint a gyermek fertőző osztályokat érintően január 30-tól részleges látogatási tilalom van érvényben.

A megyei kórház kiskunfélegyházi telephelyén február 7-től, azaz csütörtök reggel 8 órától rendelt el teljes látogatási tilalmat dr. Körtvélyessy András főigazgató-helyettes.

(Korábban a kalocsai Szent Kereszt Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályán is betegfelvételi és beteglátogatási tilalmat rendeltek el – január 15-től –, azt azonban január 30-án feloldották – a szerk.)

Nyitóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában