2019.02.14. 14:00
Elkezdődött a próbaüzem a pataji szennyvíztelepen
Elindult hétfőn a próbaüzem az új szennyvíztelepen, a hálózat 80 százalékos készültségi fokon, az utak helyreállításában még türelmet kértek – Dunapataj Hartával közös 2,7 milliárd forintos szennyvízberuházásáról Dusnoki Csaba polgármester adott tájékoztatást a falu lakosságának.
Az enyhébb idő beköszöntével újra megkezdődtek a csatornaberuházáshoz kapcsolódó földmunkák
Forrás: Petőfi Népe
Kedden este sok dunapataji lakos gyűlt össze, hogy meghallgassa a falu polgármesterének és a kivitelezést végző cég, a Magyar Vakond Kft. képviselőjének tájékoztatóját a szennyvízberuházás állásáról, a még elvégzendő munkákról, a projekt befejezéséről.
Dusnoki Csaba elmondta, hogy az 1990-es évek közepén és a 2000-es évek elején már történtek kísérletek a dunapataji szennyvízhálózat kiépítésére, sikertelenül. Azonban 2006-ban, megválasztásakor, a képviselő-testülettel egyetértésben az utak rendbetétele mellett kiemelt célként határozták meg a rendszer kiépítését, méghozzá úgy, hogy az itt lakók a legjobb pénzügyi feltételekkel a legjobban működő rendszert kapják. Hiszen így lesz teljes a nagyközség infrastruktúrája, az ingatlanok értéke növekszik, az életminőség javul, és még nagyon fontos, hogy Dunapataj I. fokú vízbázison helyezkedik el, ezzel a beruházással pedig megállíthatják a vizek továbbszennyezését.
Hosszú évek után sikerült forrást szerezni a pályázat előkészítéséhez. A 2015-ben beadott pályázatban a leggazdaságosabb megoldást jelölték meg: Dunapataj nem önállóan csatornáz, hanem Hartával közösen. Elbontják az ott már meglévő telepet, újat építenek, melyet a két település közösen üzemeltet. Elfogadták a projektterveket, azonban az uniós cikluszárás miatt nem volt pályázat a kivitelezésre, viszont az új ciklus pályázatainak kiírásakor, az eredményes lobbitevékenységnek köszönhetően 2,7 milliárd forintot ítéltek meg Dunapataj és Harta szennyvízcsatornázásához.
Felmerült a projekt tervezésekor, hogy a Dunapatajhoz tartozó Szelidi üdülőterületet is be kellene kötni a hálózatba, azonban üdülőterület csatornázását – állandó lakosok hiányában – nem támogatja az Unió. – Viszont a tisztítókapacitást ki lehet építeni, és a hartai telep alkalmas lesz a szelidi szennyvíz fogadására is, így nem kell új rendszert és telepet építeni, csak a gerincvezetéket kell kiépíteni az önkormányzatnak vagy más cégnek – hangzott a bejelentés Dusnoki Csabától, majd kiegészítette azzal, hogy a telep alkalmas naponta 50 köbméter szippantott szennyvíz fogadására is.
A Magyar Vakond kivitelezésében 2017. november 10-én indultak a munkák, melyek felfordították az egész falut: felbontották az utakat, az árkokat, a kapubejárókat. De mint a polgármester fogalmazott, próbálták megértetni az emberekkel, hogy a közös jövőt építik. A felmerülő egyéni kéréseket igyekeztek megoldani, és úgy látja, a patajiak többsége megérti, türelemmel viseli az építkezést.
– Megépült a 700 köbméteres szennyvíztelep, melyben hétfőn indult az augusztusig tartó próbaüzem. Közben zajlik a régi telep bontása, tereprendezés, utak építése, és komposztáló is épül majd. A 27 kilométeres gerinchálózat mellett 7 kilométer nyomóvezeték, 20 kilométer bekötőcsatorna épül, 709 tisztítóidom beépítésével. Ezek már körülbelül 80 százalékos készültségi fokon állnak. Telekhatáron belüli egy méterig 1696 bekötés történik, erre egy éven belül 1300 lakásnak rá kell kötnie, ezeket a munkálatokat áprilisban el kell kezdeni. Aki előtt elmegy a hálózat, de úgy dönt, hogy nem veszi igénybe, annak a jogszabály szerint az elfogyasztott vízköbméterenként 3600 forint talajterhelési díjat kell fizetnie – sorolja a polgármester, azzal folytatva, hogy természetesen, aki minél előbb ráköt, annak a próbaüzem alatt nem kell fizetnie a hálózat használatáért.
Azt is óriási eredményként közölte, hogy az átgondolt és feszes gazdálkodásnak köszönhetően Dunapataj lakosainak egyetlen forint hozzájárulást sem kell fizetni a hálózat kiépítéséért, csupán a kerítésen belüli munkák költségei terhelik a háztartásokat.
A tájékoztatóban elhangzott még, hogy jelenleg az átemelőszivattyúk gépészeti és elektromos munkái zajlanak, és újra megkezdődtek a földmunkák is. Egy érdekes megoldás is elhangzott, az Ordasi utcáról a Vasút út felé a körforgalmat nem bontják föl, hanem megpróbálják alul átfúrni, ehhez egy-két héten belül hozzáfognak. A szeptemberi falunap környékére a művelődési ház, sportpálya környékét szeretnék teljesen rendbe tenni.
Fél évvel korábban befejezik
A projekt befejezésének határideje 2020 március, de várhatóan ez év őszére elkészülnek a teljes hálózattal. A kitermelt földmennyiség hónapok alatt tömörödik vissza olyanra, hogy biztonságosan lehet rá új útfelületet építeni a süllyedés nagyobb veszélye nélkül. Az önkormányzati utakon sávosan és az állami közutakon maximum félpályán. Az utak teljes helyreállítására próbálnak pályázati forrásból pénzt szerezni.