Csemő

2019.02.15. 07:00

Csemőt Európa legvirágosabb településeihez méri a zsűri

Huszonegy év után tavaly ismét Csemő nyerte az ezer fő feletti falvak kategóriájában a Virágos Magyarország verseny fődíját, ezzel együtt a jogot, hogy a nemzetközi mezőnyben is képviselje hazánkat. A zsűri júliusban érkezik majd a Dél-Pest megyei településre, ahol jelenleg gőzerővel zajlik a felkészülés és tervezés. Dr. Lakos Roland polgármester szerint a nemzetközi megmérettetés tétje jóval több annál, hogy a külföldiek milyennek látják a települést. Csemő jövője a tét.

Koós Katalin

Immár 23 éve méreti meg magát Csemő esztendőről esztendőre a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen. A település 1997-ben országos első helyezést ért el, egy évvel később pedig az Európa legvirágosabb községe elnevezésű, nemzetközi versenyen bronz minősítést szerzett. Huszonegy év elteltével a hazai zsűri tavaly ismét a Dél-Pest megyei településnek ítélte az országos első helyezést, ezzel együtt a jogot, hogy képviselje Magyarországot a nyáron esedékes Entente Florale Europe nemzetközi környezetszépítő versenyen.

– A verseny olyan hagyomány Csemő életében, melynek az ismertségünket köszönhetjük. A környezetszépítés a brandünk. Folyamatosan bővítjük, fejlesztjük a zöldterületeinket, a lakosságot is ösztönözzük arra, hogy a saját portáik előtt is az átlagosnál rendezettebb, szebb, virágosabb utcaképet alakítsanak ki. Ebben a ciklusban tavasszal minden évben egy csomag virágmagot juttattunk el minden háztartásba, hogy a virágosítás, a környezetszépítés ne lehessen pénz kérdése. Korábban, 1997–98-ban szüleink arattak győzelmet, most rajtunk volt a sor – mondta dr. Lakos Roland, Csemő polgármestere, aki szerint a nemzetközi megmérettetés tétje jóval több annál, hogy a külföldiek milyennek látják a települést.

– A verseny tétje Csemő jövője. Persze, nagyon örülünk, ha díjat kapunk és ha mások is szépnek látnak bennünket. Azonban elsősorban önmagunkért veszünk részt a megmérettetésen. Nagyon fiatal település vagyunk, és ha megszakadunk, akkor sem fog bennünket autópálya elérni, ahogy vasúti kapcsolatunk sem lesz senkivel. Ezek a paraméterek alapvetően meghatározzák, hogy hol van a helyünk a Duna–Tisza közén. Itt kell boldogulnunk, és azon dolgoznunk, hogy minél élhetőbbé tegyük településünket. Ez a verseny és díj nagyon sokban hozzájárul ahhoz, hogy Csemőt a jövőben is fejlődési pályán tarthassuk – fejtette ki a polgármester, akinek meggyőződése, hogy a 21 évvel ezelőtti győzelem nagyban előmozdította Csemő fejlődését.

– Már 1999-ben elérhető volt minden egyes belterületi ingatlannál a víz-, gáz-, csatorna-, kábeltévé- és telefonrendszer, és minden utcánk szilárd útburkolattal bírt. Meggyőződésem, hogy ebben az 1997-es hazai győzelmünknek óriási szerepe volt – mondta, majd hozzátette: a kétezres évek közepén, mikor megjelentek az első uniós pályázatok, Csemő az országban másodikként nyerte el az óvoda felújításának lehetőségét, melyet egy naptári éven belül követett az iskola felújítása.

– Az oktatási épületeinket és az orvosi rendelőinket 2015-ben ismét felújítottuk. Évtizedek óta nincsen védőnő- és orvoshiányunk, a település lélekszáma folyamatosan nő. Kialakítottunk egy sportcentrumot, közösségi térré alakítottuk a vadászházunkat, Zöldhalomban szintén közösségi házat és udvart hoztunk létre – sorolta a legjelentősebb fejlesztéseket a polgármester.

Dr. Lakos Roland, Csemő polgármestere az elismerő oklevéllel
Fotó: Koós Kata / Petőfi Népe

Az Entente Florale Europe verseny nemzetközi zsűrije július 3-án érkezik majd a településre, ahol jelenleg gőzerővel zajlik a felkészülés. A vizsgált szempontrendszer igen sokrétű, melyben a tájkép mellett fontos szerepet kap többek között a fenntarthatóság, a környezetvédelem és környezeti nevelés, az épített örökség és a közösségi részvétel is.

– Az oktatási intézményeink elnyerték a Zöld Óvoda és az Örökös Ökoiskola címeket. Büszkeségünk az évente két alkalommal megrendezett Mi szedjük! szemétszedési akciónk, melyre mindig szép számban érkeznek önkéntesek, és évről évre érzékelhetően kevesebb zsák hulladékot gyűjtünk össze. Emellett az önkormányzat is becsülettel kiveszi a részét a településszépítésben és a közösségi láng életben tartásában. A képviselő-testület tagjai például lemondtak idei tiszteletdíjukról, hogy ezzel is támogassák a felkészülés sikerességét – mondta el Lakos Roland, aki hozzátette: bár egy osztrák, alpesi kis faluval Csemő nem tudja felvenni a versenyt, de nézetei szerint nem is kell, mert nem ez a verseny lényege.

– A zsűri szakemberekből áll, akik nem a Balatont fogják nálunk keresni, hanem pontosan tudják, hogy a homok kellős közepére érkeznek. Azt értékelik majd, hogy az itteni adottságokból mit tudtunk kihozni. Márpedig szerintem nincs miért szégyenkeznünk, sőt büszkék lehetünk az elért eredményeinkre. A szempontrendszer nagyon széles körű, de úgy hiszem, egy ezüst minősítés reális lehet számunkra – fogalmazott.

Két nagy projekt vár az önkormányzatra a zsűri érkezéséig

Az idei nem csupán versenyesztendő Csemő életében, de az önkormányzat gazdasági programjának cikluszáró éve is, mely tekintetben a polgármester elmondása alapján két tartozása van még a településvezetésnek a lakosság felé.

– Az erdő közepén elhelyezkedő vadászházunkból kialakított kulturális kiállítóhely épülete teljesen készen van már. Az összes természeti erőforrást használja, tehát akár nulla forintért is működtethető. A tavalyi év végén sikerült kormányzati támogatást szereznünk 25 millió forint értékben az udvari környezet rendbetételére, melyet május végéig szeretnénk megvalósítani. Egy kis ökocentrumot tervezünk kialakítani tanösvénnyel, íjászpályával, kerti tóval és főzőszigettel. A másik projektben pedig a zöldhalmi tájház környékét szeretnénk továbbfejleszteni, többek között fedett kerékpártárolóval és sporteszközökkel, mindezt önerőből – fejtette ki.

Ezek is érdekelhetik