Felső-Kiskunság

2019.01.09. 11:22

Optimistán kezdték el a 2019-es esztendőt

A térség néhány közismertségnek és köztiszteletnek örvendő polgárát arról kérdeztük, hogy milyen tervei vannak és mit vár az idei évtől.

PN

Földvári József

Forrás: Petőfi Népe

 

Buza Vince
Fotó: Petőfi Népe

Buza Vince, a Szabadszállási Honvéd Nyugdíjas Klub elnökhelyettese, a Strázsa Túraegyesület vezetője:

– Eredményes, konfliktusoktól mentes hétköznapokat, településünkön a közösségi élet javulását, a legfontosabb kérdésekben közmegegyezést és számos felhőtlen közösségi, családi, baráti programot várok a következő évtől. Reményeink szerint kellő összefogással és együttműködő partnereink segítségével sikerül bővíteni a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjtemény elhelyezési feltételeit, gyarapítani a volt helyőrség katonai emlékeit és kiegészíteni a még hiányzó szakterületekkel. Továbbra is nagy figyelmet fordítunk a Strázsa túrarendezvényekre. Újabb támogató partnerek és rendezvényhelyszínek bevonásával, egy turistatérkép létrehozásával mind szélesebb körben szeretnénk népszerűsíteni ezt a különösebb felkészülést nem igénylő mozgásformát és bemutatni a Felső-Kiskunság gyönyörű természeti értékeit.

Nitsch József
Fotó: Petőfi Népe

Nitsch József, a Solti AC Sportegyesület elnöke:

– Ebben az évben dzsú­dó­szakosztályunknál a napi feladatok elvégzésében és az eredményekben is fejlődni szeretnénk. Márciusban már huszonkettedik alkalommal rendezzük meg a Solti Tavasz Kupa utánpótlás-dzsúdóversenyt, ahol szép eredményekre számítok. Jégkorongszakosztályunk rendszeresen edz, január végén az erdélyi Csíkdánfalván nyolcadik alkalommal veszünk részt a Barátság Kupán, ahol jó játékkal szeretnénk meglepni az ellenfelet. Szőlővel, gyümölcsössel is foglalkozom, bízom benne, hogy ebben az évben nem fagy el a sárgabarack, nem lesz olyan súlyos aszály, mint 2018 nyarán és persze a „szőlő levéből” is bőven jut a hordókba. Szeretnék még többet játszani az unokákkal, és remélem, sok szép órát töltünk majd el együtt itthoni és határon túli barátainkkal egyaránt.

Dudla Erzsébet
Fotó: Petőfi Népe

Dudla Erzsébet, az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola intézményvezetője:

– Intézményvezetőként szeretném folytatni az apos­tagi iskola munkájának eredményes koordinálását. Az EFOP-­4.1.3-as projektünk fejlesztésének köszönhetően az elmúlt évben megújult iskolánk. A felújítás után a belső minőségi munka fejlesztése is célunk. Lehetőséget szeretnék biztosítani kollégáim korszerű módszertani ismereteinek bővítésére, hogy ezzel diákjaink számára használható ismeretek elsajátítását, tehetségük kibontakozását biztosíthassuk. Egy éve tagja vagyok egy kórusnak. Az éneklés élménye lelki feltöltődést biztosít számomra. Ezt szeretném folytatni. Jó lenne, ha ebben az évben több időt tudnék a családomnak szentelni, hiszen én is mindig érzem támogatásukat. Szeretném, ha mindenki egészséges lenne, ha gyermekeim nemcsak a munkájukban, hanem a magánéletben is megtalálnák boldogságukat.

Földvári József
Fotó: Petőfi Népe

Földvári József börtönlelkész (Izsák):

– 2019-től én csendességet és sok lehetőséget várok. Csendességet, mert mostanában sok a lárma és a zaj. Gyerekkoromban az apró zajokkal próbáltuk elterelni a figyelmet valami fontosról. A csend viszont az alkotás segítője, a jó gondolatok barátja. Két börtönben is dolgozom és mindennap nagy reménységgel megyek be az emberek közé. Örömömre szolgálnak a nagyszerű munkatársaim, akikkel jó dolgozni, akik között meg is lehet pihenni. Örömöm van a fogvatartott emberekben is, akik várják a találkozásokat, a jó szót, és a programokat velem együtt. Mindig felteszem a kérdést magamnak, hogy én vajon szívesen elmennék-e egy órámra. Mindennap a kápolnában imádkozom a parancsnokokért, dolgozókért, a fogvatartottakért és magamért, hogy amit Isten rám bízott, el tudjam végezni lelki erővel, derűvel és a szükséges humorral.

Tóth Gusztávné
Fotó: Petőfi Népe

Tóth Gusztávné, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke (Dunaegyháza):

– A szlovák önkormányzat elnökeként elsősorban az itt élő szlovákság összetartásáért vagyok felelős. Ennek érdekében településünkön ápoljuk, őrizzük hagyományainkat. Ezt elsősorban rendezvényeinken tesszük, a Krumplinapon, adventkor, pünkösdkor, a Szlovák Esten. Az idén is tervezzük, hogy anyagi és erkölcsi támogatást nyújtunk a helyi oktatási intézmények, szervezetek részére olyan programok megvalósításáért, amelyek a szlovák hagyományok fennmaradását szolgálják. Ez az év a választások éve lesz a nemzetiségeknél, ezért oda kell figyelnünk, hogy a szlovákság megmaradjon falunkban. A megkezdett úton tervezünk továbbhaladni nyugdíjasaink támogatásával, hiszen már csak ők beszélik a szlovák nyelvet. A magánéletben szeretnék több szabadidőt, kevesebb társadalmi elfoglaltságot. Jó lenne több időt tölteni a családommal, tervezem átadni a stafétát a fiataloknak.

Kochné Vadászi Borbála
Fotó: Petőfi Népe

Kochné Vadászi Borbála, családsegítő munkatárs, önkormányzati képviselő, véradásszervező (Dunavecse):

– Ez az év a munkámban egy fontos mérföldkő, húsz éve, hogy segítőként dolgozom. Elsősorban a gyermekes családok jólétéért munkálkodom városunkban. Önkéntesként koordinálom a Vöröskereszt helyi alapszervezetének tevékenységét. Ez a munka jelenleg a véradások szervezésében, lebonyolításában, jótékonysági ruhavásárok tartásában merül ki. Jó lenne régi hagyományokat, például az egészségügyi hét megrendezését felelevenítve, színesebbé, változatosabbá, az emberek számára láthatóbbá tenni munkánkat. Szeretném, hogy jobban megmozduljanak a településen élők, a szervezet által képviselt önzetlen, nemes célok érdekében. Rendkívül fontos számomra a család, a családban az összetartás, harmónia megteremtése. A tarisznyámban – melyet otthonról, a szüleimtől hozok –, a „hamuban sült pogácsa” mellett, ez a legfontosabb belevaló.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában