Érsekcsanád

2019.01.30. 14:00

A táncosok évszázadok hagyományait éltetik

Tavaly jeles évfordulót ünnepelt, idén pedig egyéb teendői mellett vásárolhat is a település hírét hosszú ideje sokfelé vivő Bazsarózsa Néptánccsoport. Az esztendő nagy kihívásai közé, a fellépések és felkészülések mellé került, hogy viseleteket vásárolna az érsekcsanádi egyesület.

PN

Ne máshonnan jelentkező vevőknek, hanem a fellépéseken jeleskedő táncosoknak ajánlják fel az eladásra szánt viseleteket. Erre biztatta a napokban Felső Róbert polgármester a közösségi médiában az érsekcsanádiakat. Arról is beszámolt, hogy kereskedők is felvásároltak már értékes darabokat, ezek közül néhány kerülővel és felárral jutott vissza a településre.

– Ilyen célokra is használható a korszerű technika, volt már olyan, aki rámírt ez ügyben. Tavaly a fiúkat öltöztettük, most a lányokon a sor. Erre a Csoóri Sándor-pályázaton elnyert támogatást nyújt fedezetet, főként szoknyát, kötényt keresünk. A viseletek többsége saját tulajdonban van, de az értékőrzésbe most az is belefér, hogy a csoport számára mentsük meg az eladásra szánt és megfelelő állapotú darabokat – mondta érdeklődésünkre Tóth-Mihó Erika, aki férjével együtt látja el a csanádi csoport művészeti vezetői teendőit is. Információink szerint egy teljes viselet akár hat számjegyű összeget is érhet. A táncpedagógus szerint ezt a nagyságrendet sem lehet kizárni, de érdemesebb inkább darabonkénti árról beszélni, ami tízezres nagyságrendű tételeket jelenthet.

Az érsekcsanádi tánccsoport fennállásának 85 éves évfordulóját ünnepelték 2018-ban. Több kiállítás, rendezvény, előadás, összejövetel kapcsolódott a jeles dátumhoz, ezek között kiemelkedő és különösen emlékezetes volt a Csanádi Lakodalom. A júliusi rendezvény egyik célja az volt, hogy tisztelegjen a csoport egykori vezetői és tagjai előtt, akik tanítottak, neveltek, és gazdagították a település kulturális életét.

– Nagyon élmény- és eseménydús, de fárasztó volt az előző év. Az idei még inkább az lesz, hiszen készülünk a júniusban esedékes, bonyhádi minősítésre, németországi meghívásnak is eleget teszünk és öt pár Kapolcson öregbítheti Érsekcsanád jó hírét – fogalmazott Tóth-Mihó Erika. Az ünnepi program következményeként arról számolt be, a gyerekek körében megnőtt az érdeklődés, szep­tembertől 34 fő tartozik a csoportba. A felnőttcsoport változatlanul nagy létszámú, 40–45 főt számlál a közösség.

Tevékenységük messze túllépte a település és a környék határait. Időben pedig példa nélküli, derült ki az ünnepi rendezvényen. Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke Muharay-díjjal ismerte el a csoport tevékenységét és elmondta, hogy a nyilvántartásuk szerint az ország legrégebb óta működő néptánccsoportja az érsekcsanádi. Mindezt kilenc csoport közreműködésével egy hetedhét országra szóló lakodalommal ünnepelték, amire a sárközi településekről – Bogyiszlótól Zengővárkonyig –, valamint a németországi testvértelepülésről is érkeztek vendégek, fellépők. A látványos forgatag iránt a helyszínen és az internet jóvoltából a közösségi médiában egyaránt komoly érdeklődés mutatkozott. (A Baon.hu Facebook-oldalán például 62 ezret meghaladta a táncos produkció rövid részletét megtekintők száma. – a szerk.)

A Csanádi Lakodalom látványos programja újabb gyerekeket is elcsábított
Fotó: Petőfi Népe

Tavaly nagy sikert aratott a csoport múltját felidéző vetítés, aminek megismétlését, illetve folytatását is elhatározták. Az 1930-as évekből származó színes filmek mellett a következő évtizedek eseményeit megörökítő felvételekből készült el a közel háromórás visszatekintő összeállítás.

– Valószínűleg márciustól lehet majd újból levetíteni. Várhatóan több részben mutatjuk majd be a megújult anyagot, ami kiegészült, mert a bemutató hatására további dokumentumok kerültek elő a magánarchívumokból – mondta el Kissné Horváth Zsuzsanna művelődésszervező.

A lakodalmas mindig jelen volt

A csanádi tánccsoport repertoárjában mindig szerepelt lakodalomhoz kapcsolódó műsorszám. A Gyöngyösbokréta 1933-ban alakult, első fellépésükön menyecsketáncot adtak elő Budapesten. Egyebek mellett erről számolt be Kozma Róbert helytörténész a sárközi esküvőkről készített kiállításmegnyitóján. Hangsúlyozta: történelmi gyökerei vannak a szoros sárközi kapcsolatoknak.

A csanádi református egyház első írásos emléke 1628-ból van, elsősorban helyben házasodtak, de más református településen is körülnéztek a legények, elsősorban Szeremlén és Bogyiszlón. Ezt a XVIII. század közepéről fennmaradt anyakönyvek bizonyítják, a szokás a XX. századig megmaradt, bár változtak a házasodási szokások is. A házasságok Sárközön belüli aránya 40-ről 15 százalékra csökkent, a házasságok több mint felét szeremlei párral kötötték. A hagyomány a mai napig megvan, a rokoni kapcsolatok változatlanul erősek a sárközi településeken élők közt.

 

Ezek is érdekelhetik