KISKUNFÉLEGYHÁZA

2018.12.20. 12:00

Az ország legjobb gépírói lettek a félegyházi diákok

Nagy sikerrel szerepeltek a Szent Benedek iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének diákjai a közelmúltban Budapesten megrendezett dr. Kalotay Kálmán gyorsíró, gépíró, szövegszerkesztő, továbbá beszédíró bajnoki versenyen. A Szent Benedek iskolából Nagy Dániel és Felföldi Máté vett részt a rangos megmérettetésen, mindketten gépírásban és beszédíró gépírásban versenyeztek.

Vajda Piroska

Nagy Dániel, Csenkiné Bihal Mária felkészítő és Felföldi Máté

Forrás: Petőfi Népe

Nagy Dániel mindkét versenyfeladatot kiválóan oldotta meg, így két aranyérmet vehetett át az eredményhirdetésen. Felföldi Máté gépírásból teljesített kimagaslóan, eredményével 3. helyezést ért el – tájékoztatta lapunkat Rokolya Csaba iskolaigazgató.

Elmondta, a szép eredmények egyúttal lehetőséget is jelentenek a versenyzőknek, hogy részt vegyenek jövő nyáron az olaszországi Szardínia szigetén, Cagliariban megrendezendő világbajnokságon. Sajnos a részvétel díja személyenként körülbelül 600 ezer forint, amit tehetségpártoló támogatók nélkül nem tud az iskola biztosítani, ezért olyan támogatókat keresnek, akik szívesen segítenék a diákok világbajnoki részvételét. A támogatásokat a Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola részére, a CIB Banknál vezetett 10700031-65714993-51100005 számú bankszámlára, világbajnokság támogatása megjegyzéssel várják – tájékoztatta lapunkat Rokolya Csaba igazgató.

Nagy Dániel, Csenkiné Bihal Mária felkészítő és Felföldi Máté
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában