Kecskemét

2018.12.04. 14:00

A legnagyobb elismerés Zsigóné Katinak az emberek szeretete

A megyei Prima díj közönségdíjának nyerteseként bebizonyosodott, hogy Zsigóné Kati népi iparművészt az emberek nemcsak a munkásságáért, hanem személyiségéért is nagyon szeretik.

Sebestyén Hajnalka

Zsigóné Kati a megyei Prima díj közönségdíját vehette át

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Sebestyén Hajnalka

Zsigóné Katinak, a tojásdíszítés királynőjének jól alakul ez az esztendő. Tavasszal mutatta be az ország tojását. A magyar történelem legfontosabb eseményeit ábrázoló strucctojás díszítéséhez 11 különböző technikát alkalmazott. A különleges tojásról a Magyar Néprajzi Múzeum vezetője is elismerően szólt a szakvéleményében.

A nyár végén az Év Kecskeméti Mestere díjat vehette át Zsigóné Kati, melyet életpályája, több évtizedes, elhivatott szakmai munkája elismeréseként ítéltek oda a számára. A napokban pedig a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei szervezete által rendezett Prima-gálán közönségdíjas lett a tojásdíszítő-művész.

– Óriási megtiszteltetés, hogy elnyertem a közönségdíjat. Most derült ki számomra, hogy valóban szeretnek az emberek. Nemcsak az alkotásaimat, hanem engem is. A felém áradó szeretetük igazán a szívemhez szólt, ilyet még sosem tapasztaltam. Több ezren szavaztak rám, rengeteg levelet, kommentet kaptam, melyeket olvasva sokszor el is érzékenyültem. Úgy érzem, a díjat nem egyedül nyertem el, hanem a szavazókkal együtt. Megígértem, hogy aki szavazott rám, ha találkozom vele, egy öleléssel köszönöm meg kedvességét. Így mindenkit arra biztatok, ha meglátnak az utcán, a boltban, nyugodtan köszönjenek rám, jöjjenek oda egy ölelésre – mondta a tojásdíszítés királynője, akinek különösen megtisztelő volt, hogy a díjátadón Demján Sándorné, a nemrég elhunyt Demján Sándornak, a Prima Primissima díj alapítójának felesége személyesen is gratulált.

– Nagyon boldog embernek érzem magam. Örömömet lelem a munkámban, alkotás közben a szívemben az egész világot átölelném. Amikor egy csoport ellátogat a kiállításomra, mindig annyi szeretetet kapok tőlük, hogy távozásuk után azonnal megyek a műhelyembe dolgozni – mondta.

Miben rejlik a sokak által csak az Ország Nyuszijaként emlegetett népi iparművész sikerének a titka? Ezt is megosztotta lapunkkal.

– Egy ember annyit ér, amennyire alázatos tud lenni, amennyire le tud hajolni a mások szeretetéért. Én a munkámban, az emberekkel való kapcsolataimban is mindig alázatos igyekszem lenni, mindenkihez óriási szívvel fordulok – hangsúlyozta.

Zsigóné Kati a megyei Prima díj közönségdíját vehette át
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe

A népi iparművész jövő húsvétra is tartogat egy különleges tojást.

– Már elkészült az új tojás, 2019 húsvétjára sajtótájékoztató keretén belül mutatom majd be, mely – az ország tojásához hasonlóan – nemzeti értéket közvetít, és egyben a magyar népművészetben jelentős előrelépést hoz – árulta el.

Bár az új tojás már készen van, de máris egy újabbon dolgozik az alkotó, mely minden eddiginél nagyobb kihívást jelent a számára.

– Az ország tojásán egy évet dolgoztam, ezen várhatóan négyet fogok. Minden munkám előtt úgy érzem, olyan magasra tettem a lécet, hogy nem tudom majd teljesíteni. Most is így vagyok ezzel. Óriási a kihívás, hatalmas bennem a bizonyítási vágy, az alkotás öröme, de sajnos nem tudom, a szemem bírni fogja-e, mivel egy nagyon-­nagyon aprólékos munkáról, míves kidolgozásról van szó. Bízom benne, hogy elkészül a világszínvonalú, egyedi művem. Sok ember belefeledkezik majd látványába, és évszázadokig fennmarad – részletezte.

Zsigóné Kati számára ez az időszak egy kicsit a pihenésről, az ünnepekre való felkészülésről is szól. Egész évben járja az országot, különösen húsvét idején tanít kicsiket és nagyokat, de azon túlmenően is gyakran hívják előadásokat tartani.

– Újabb megerősítést kaptam a szavazóktól. Számomra nem a pénznyeremény és az ajándékok a fontosak a közönségdíj kapcsán, hanem a felém áradó szeretet. Megígérem, a jövőben is azért alkotok, hogy méltó legyek az emberek bizalmára – tette hozzá végezetül.

Saját kiállítás

Egész évben fő tevékenysége, hogy az általa létrehozott hímestojás-kiállítását bemutassa, mely a külföldieket és a magyarokat egyaránt vonzza. Tárlatával és programjaival elsődleges célja a magyar népművészet megszerettetése és továbbadása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában