Kiskunfélegyháza

2018.10.15. 13:00

Több mint százötven könyvet kölcsönzött ki az év olvasója

Az Országos Könyvtári Napok ünnepélyes zárórendezvényén adták át az Év Olvasója díjakat a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az év olvasója több mint százötven könyvet kölcsönzött ki egy év alatt – derült ki a díjátadó ünnepségen.

Vajda Piroska

Kállainé Vereb Mária igazgató ismerteti a díjazottak névsorát

– Könyvtárunk 2010-ben indította útjára azt a kezdeményezést, amellyel szeretnénk kifejezni megbecsülésünket mindazoknak, akik valamilyen formában kiemelkedően részt vesznek könyvtárunk mindennapi életében. Azoknak, akik évek óta hűséges látogatóink, illetve azoknak, akik ebben a rohanó világban rendszeresen járnak könyvtárba, olvasnak könyvet – mondta a díjátadón Kállanié Vereb Mária könyvtárigazgató. – Mérlegeljük, hogy ki mennyi könyvet kölcsönzött az adott évben, milyen rendszeresen látogatott el hozzánk, időben visszahozta-e a kivett olvasmányokat. Ezen szempontok alapján idén az Év Betűbölcsisének Nemcsok Tamást választottuk, aki a gyermekrészleg Betűbölcsi programján legtöbbször részt vett édesanyjával közösen.

Az év gyermekolvasójának járó díjat Urbán Milán Tamás vehette át, ő kölcsönözte a legtöbb dokumentumot a gyermekkönyvtárból. Szereti a Kalandos küldetés-sorozat tagjait, számítógépezéssel, Minecrafttal kapcsolatos könyveket és Geronimo ­Stilton számtalan kalandját elolvasta – hangzott el a díjátadón.

Az Év Olvasócsaládja díjat a Juhász család kapta. A négygyermekes család minden tagja ugyanis nagyon fontosnak tartja az olvasást, a könyveket. Rendszeresen járnak a könyvtárba kölcsönözni, és a könyvtár által szervezett rendezvényeket is látogatják. A nagymama és a nagypapa is örömmel kíséri el az unokákat a Gyermekbirodalomba – ismertette az igazgató.

Az év olvasóközösségének járó díjat a Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola 4. b. osztálya nyerte. – Az Év Olvasója díjak történetében először adtuk ki ezt a díjat, annak az osztálynak, amelynek tagjai a legtöbb alkalommal látogatták könyvtárunkat. A lelkes csapat osztályfőnöke Táborosi-Gálné Tarjányi Lenke, akinek szeretnénk megköszönni, hogy osztályát az olvasás fontosságára és a könyvtár szeretetére neveli – hangsúlyozta az átadóünnepségen Kállainé Vereb Mária.

Az Év Médiatár Használója díjat Gulyás Pál kapta, aki legaktívabban használta a könyvtár Médiatár részlegét. Az Év Könyvtári Segítője díjat pedig Kapus Béláné vehette át. A díjátadón elhangzott, Kapus Béláné Lenke néni évek óta önzetlenül segíti a könyvtárban a programok, hagyományápoló találkozók szervezését. Segítőkészségére, szakmai tudására mindig számíthatnak. Mesemondó találkozók, szavalóversenyek zsűrijében évek óta aktívan részt vesz. Szívügyének tekinti a Petőfi-, Móra-kultusz ápolását. A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnökeként jól együttműködve segíti a könyvtárral a közös munkát.

Kállainé Vereb Mária igazgató ismerteti a díjazottak névsorát

Az Év Olvasója díjat Száraz-Nagy Andrea érdemelte ki azzal, hogy az elmúlt esztendőben a legtöbb könyvet kölcsönözte ki a könyvtárból.

– Andrea nyolcéves korától rendszeres olvasója, használója a könyvtárunknak. A fantasztikus és a romantikus irodalmat kedveli, de sok kézműveskedésről szóló könyvet is kölcsönzött. A Színezőklubunknak is oszlopos tagja. Mindig vidáman, jó kedvel tér be hozzánk. Statisztikánk alapján felnőtt olvasóink közül az idei évben ő kölcsönzött intézményünkből a legtöbbet, szám szerint 152 dokumentumot, kiérdemelve ezzel az Év Olvasója díjat Kiskunfélegyházán – ismertette az igazgatónő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában