Kiskunhalas

2018.10.15. 14:00

Tanszercsomaggal és ösztöndíjjal segítik a szegény diákokat

Közel másfél millió forint értékben vásárolt tanszereket a halasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolás roma gyerekek számára.

Pozsgai Ákos

Laskovicsné Terzics Edit és Szűcs Csaba az ajándék tanszerekkel

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

Idén negyedik alkalommal és minden eddiginél több, mintegy 350 gyereket segít a tanulásban a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat – mondta el Szűcs Csaba alpolgármester, cigány nemzetiségi vezető, amikor megkezdték a közel másfél millió forint értékű tanszer széthordását a helyi általános és középiskolákba.

A Kertvárosi Általános Iskolában is azok a gyerekek kapnak a segítségből, akiknek a szülei az iskolakezdésre nem tudtak megvásárolni minden tanszert. Ceruza, toll, radír, körző, rajzlap, füzet, vízfesték, ecset, zsírkréta és sok más hasznos dolog van a csomagokban, amit napokon belül az osztályfőnökök osztanak majd ki az érintett diákoknak. Laskovicsné Terzics Edit, a Kertvárosi Általános Iskola igazgatója szerint jól jön a segítség a gyerekeknek, akik így semmiben nem éreznek hátrányt a többiekhez képest.

Laskovicsné Terzics Edit és Szűcs Csaba az ajándék tanszerekkel
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

Szűcs Csaba alpolgármester szólt arról is, hogy a települési önkormányzat közel 117 hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű általános és középiskolás fiatal számára juttat havi 10–12 ezer forint ösztöndíjat, amelyet minden félévben meghirdetnek egészen 2021-ig, és amelyre 36 millió forint áll rendelkezésére a városnak pályázati forrásból. A következő félévi ösztöndíjpályázatot már ki is írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában