Nagykőrös

2018.10.03. 07:00

Szabadulószoba és Arany-hologram is várja a látogatókat a felújított múzeumban

Digitális tudástárral, a látogatókat kísérő Arany János hologrammal, érintőképernyős asztalokkal ellátott kávézóval, tudáslabirintussal, látványraktárral, sőt szabadulószobával is gazdagodott a megújult, nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, melynek átadó ünnepségét kedden délután tartották.

Koós Kata

Nagykőrös városa tavaly az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából hirdetett Arany-emlékév keretében több mint egymilliárd forint kormányzati támogatásban részesült, mely összegből közel 900 millió forintot a városi múzeum felújítására fordított. Az épület a pincétől a tetőszerkezetig megújult: a technikai fejlesztéseken túl két állandó és három időszaki kiállítóteret alakítottak ki a múzeumban.

A muzeális gyűjtemény átadó ünnepségén Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

– Mertünk nagyot álmodni. Nem kisebb volt a kitűzött cél, mint egyrészt az 1838-ban felépült, még meglévő huszárlaktanya korkövetelményeknek megfelelő, jövőbe tekintően történő felújítása kívül-belül. Másrészt pedig olyan állandó kiállítások életre hívása, melyek korosztálytól független, interaktív ismeretszerzésre adnak lehetőséget, és módot adnak az ismeretanyagok folyamatos bővítésére – mondta a polgármester, majd megköszönte a kormány támogatását.

A rendezvényen részt vett Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese, L. Simon László, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke, valamint Földi László, a térség országgyűlési képviselője, akik a polgármesterrel közösen vágták át a múzeum megnyitását jelképező, nemzetiszín szalagot.

Ezt követően Szabó Gábor, református lelkész-elnök megáldotta, Hernádi László, katolikus esperes-plébános pedig felszentelte az épületet.

A rendezvény során ünnepi műsort adott a Kecskemét Táncegyüttes Vadhajtás Művészeti Csoportja, valamint Inoka Győző és barátai. Közreműködött a Kecskeméti Kiskun Huszárok Hagyományőrző Egyesület. Továbbá „A nagykőrösi Arany János” címmel irodalmi műsort adott elő Tege Antal, nagykőrösi származású, Gálfy Gyűrű-díjas színművész és Liszi Melinda, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze, mely során közreműködött az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium énekkara.

Az átadóünnepség 19 és 23 óra között az épület látványos fényfestésével zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában