Kecskemét

2018.10.12. 18:27

Példamutatással segítik látó társaikat

A látássérültek fehér botja nem csupán a közlekedésben nyújt segítséget számukra, hanem jelkép is egyben. Az összetartozás és kölcsönös segítségnyújtás jelképe – fejtette ki Kácsor-Macska Zsuzsanna, a vakok és gyengénlátók megyei egyesületének elnöke a szervezet fehérbot-napi rendezvényén pénteken. Nézetei szerint a látássérültek nem csupán kérni, hanem adni is tudják a segítséget. Mindenekelőtt példamutatásukkal.

Koós Kata

A fehér bot nemzetközi napját ünnepelték a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének tagjai tegnap a kecskeméti Katona József Könyvtárban. A rendezvény résztvevőit Kácsor-Macska Zsuzsanna, az egyesület elnöke köszöntötte.

– Ismét itt vagyunk, hogy Guilly d’Herbemont, francia grófnőre emlékezzünk, aki az 1920-as években a fehér bot feltalálója volt. Felfigyelt a párizsi utcák hatalmas forgalmára, és szerette volna megkönnyíteni a látássérültek közlekedését – mondta, majd hozzátette: véleménye szerint azonban a fehér bot nem csupán a közlekedésben nyújt segítséget, hanem jelkép is egyben. Az összetartozás és a kölcsönös segítségnyújtás szimbóluma.

– Vajon csak azt jelenti a fehér bot, hogy mi mindig kapunk, de soha nem adunk? Úgy gondolom, hogy nekünk is adni kell, segítő kezet kell nyújtanunk egymásnak, szeretteinknek, a társadalom tagjainak – mondta, majd hozzátette: a látássérültek mindenekelőtt példamutatásukkal tudják segíteni embertársaikat.

– Ezt a fehér botot nem véletlenül kaptuk mi, akik ma itt vagyunk. Azért kaptuk, hogy olyan képességeink erősödjenek, melyekkel segíteni tudjuk a társadalom tagjait. Mikor megszületünk, kapunk egy hátizsákot, melyet életünk végéig cipelnünk kell. Mindenkinek benne van az öröme, bánata, sikere, kudarca. Lehet, hogy mi nehezebb hátizsákot kaptunk, de ezáltal megerősödünk, és mi is tudunk tanítani és példát mutatni a társadalom tagjai számára. Hogy nem adjuk fel, hogy példaértékűen éljük életünket, és hogy segítjük egymást, valamint a körülöttünk lévő embereket – fejtette ki.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun megyei tagszervezetének alapítójáról, Z. Kovács Bertalanról elnevezett emlékplakettet idén az egyesület egyik tagja, Fekete Attila kapta, aki húsz évvel ezelőtt, egy autóbaleset miatt veszítette el látását.

– Látóként is nagyon aktív tagja volt a társadalomnak, a közösségi életnek, hiszen résztvevője és technikusa volt a helyi labdarúgó-bizottságnak, valamint 12 évig tevékenykedett önkormányzati képviselőként. Balesetét követően sem csüggedt el, nem adta fel a reményt arra, hogy továbblépjen – méltatta a díjazottat az egyesület elnöke, aki elmondta: balesetét követően Fekete Attila figyelme a zene felé fordult. A nyugdíjasok országos Ki mit tud? versenyéről ének kategóriában minden egyes alkalommal arany vagy ezüst minősítéssel tér vissza. Az egyesület díját példamutató kitartása, valamint kiemelkedően aktív közösségi tevékenysége elismeréseképpen érdemelte ki.

A díjazott énekműsorral kedveskedett tagtársainak.

Az önkormányzat részéről Mák Kornél alpolgármester köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Majd Sirkó László, a kecskeméti Katona József Színház társulatának örökös tagja, őt követően pedig a Pótszék Társulat színészei szórakoztatták prózai és zenés előadásaikkal a megjelenteket.

Idén is kaptak támogatást

A rendezvény során az Első Kecskeméti Lions Klub nevében dr. Rácz Imre Gábor köszöntötte a résztvevőket.

– Példaértékűnek tartom a megyei egyesület aktív működését. Klubokat és kirándulásokat szerveznek, nem engedik, hogy a látássérült emberek elveszettnek érezzék magukat a társadalomban. Klubunk tagsága az elmúlt években is támogatta ezt az egyesületi tevékenységet, és úgy döntöttünk, hogy ezt idén is folytatjuk – mondta, majd egy 250 ezer forintról szóló adománylevelet adott át Kácsor-Macska ­Zsuzsannának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában