Pintér Kornél bebizonyította, hogy van út a lehetetlenen át

– Egy cigánytelep udvarán születtem Patai Ferencként, ott várta meg anyám a mentőt – idézte fel szimbolikus életkezdését Pintér Kornél, ami hűen megmutatja azt, hogy milyen mélységekből érkezett el oda, ahol ma van. A mindig jókedvű, életörömöt árasztó, programozóként dolgozó 35 éves orgoványi fiatalember élete sokak számára szolgál példaként. Olyan környezetbe született, amelyből reménytelennek tűnt a kitörés: a társadalom peremén éltek, elképzelhetetlen szegénységben, a szülők az alkohol rabjaként semmittevéssel tengették napjaikat.

Beszorította az élet a cigánytelepre

– Már gyerekkoromban azt éreztem, hogy beszorított az élet a környezetembe, arra a cigánytelepre, ahol kallódtam. Mindig volt bennem egy hihetetlenül erős belső hajtóerő, hogy többet akarok, szeretnék tanulni és később jó munkát szerezni, illetve szép családot alapítani. De ez reménytelen volt, hiába küzdöttem – idézte fel Kornél fiatal éveit. A vele született kitörési ösztönt korán érezte magában, de környezete, az alkoholista szülők, a gyakori veszekedések és verekedések, valamint a családot korán elhagyó édesapa sok volt ahhoz, hogy valóban tenni tudjon magáért. – Egy gödörben éreztem magam, amiből nem tudok kijönni – foglalta szavakba akkori érzéseit Kornél. Fiatalkorában rossz mintákat kapott, édesapja eltűnése után nevelőapák váltották egymást, és senkit sem látott dolgozni menni, a keresetet beosztani, és sem családjában, sem barátai körében nem volt értéke a tanulásnak.

Szégyenkezett a lopások miatt

Tizenévesként kitörésre ösztönző belső hangját elnyomta destruktív környezete, ennek köszönhetően megmártózott a bűnben is: az iskolában rendszeresen verekedett és boltokból lopott barátaival. De míg társai büszkék voltak akkor, ha éppen lebuktak egy lopás során, ő mélyen szégyenkezett emiatt. Környezetében az a kép alakult ki róla, hogy született bajkeverő, aki nem tanul és ugyanaz a sors vár rá, mint a legtöbb hasonló körülmények között élő társára. Ráadásul duplán hátrányos helyzetben volt, mivel a cigányok közt is alsóbbrendűnek számított a családja. – Apám nagyon kis növésű volt, amiért a Kavics gúnynevet ragasztották rá. A cigányok közt van egy rangsor, amiben sokat számítanak a külső adottságok. Mivel mindannyian alacsonyak vagyunk, minket megvetettek – emlékezett vissza Kornél.

A mély gödörben tengődve csak a templom nyújtott enyhülést, ami a megnyugvás terének számított. Egy felső hatalom lakóhelyének tekintette Kornél, amivel folyamatosan kereste a kapcsolatot és amiről szentül hitte, hogy kitörésre szólítja.

Megérezte a feltétel nélküli elfogadást

Családját 1996-ban hívta meg az orgoványi Örömhír Alapítvány egy ruhaosztásra, ahol életében először ismeretlen érzést tapasztalt meg: a feltétel nélküli elfogadást és azt, hogy értékként kezelik. Felszabadítóan hatott rá ez a tapasztalat, hiszen addigra már átitatódott az értéktelenség érzésével.

– Ez a feltétel nélküli elfogadás megragadott és eldöntöttem, hogy járni akarok az alapítvány gyülekezetébe. Ebben az időben bővítette ki a tevékenységét az alapítvány a romáknak szóló tanulásfelzárkóztatási programmal. Ennek keretében született egy karácsonyi műsor, amelyben érdekes módon főszerepet kaptam és mondhatom, hogy sorsfordító jelentőségű volt – idézte fel Kornél az akkori események láncolatát.

Szerepében Kornélt alakította, egy hívő fiút, aki mindenkihez kedves, mindig lehet rá számítani a bajban, és a darabban egy idős férfinak seagít. Érezte, hogy hatalmas a kontraszt a valódi és szerepbeli önmaga között, s társai is megmosolyogták a vadócnak ismert Ferencet, amint a jóságos Kornél szerepét ölti magára.

– Amikor viszont eljátszottam a szerepemet a darabban, ott, a színpadon valami megváltozott bennem. Azt éreztem, hogy ezzel a fiúval azonosulni akarok. Amikor lejöttem a színpadról, elmondtam az alapítványt vezető családnak, hogy meg akarok változni, Kornél akarok lenni. Ezt a szerepet az égiek érintésének érzem, hiszen a jövőbeli és jobbik énembe helyezkedhettem bele akkor, s megláthattam a célomat – mondta Kornél. Ezután nem sokkal megtért, ami azt jelentette nála, mint mondta, Istent életébe fogadta és segítségül hívta arra, hogy segítsen neki fogadalmában. Ettől fogva támogatta őt a gyülekezet ebben a törekvésében, és ezentúl Kornélnak hívták őt a tagok. Hamarosan újabb fordulat történt: az alapítványt vezető Ficsor család befogadta őt és segítették abban, hogy kitörjön a helyzetéből.

A faluban Ferenc, a közösségben Kornél

Az emberfeletti küzdelem évei következtek. Küzdelem önmagával és súlyosan lehúzó örökségével. Kettős életet élt. A faluban Ferencnek, az új közösségében pedig Kornélnak nevezték, utóbbi életében egyre erősödött és fokozatosan kezdett elválni régi életétől. Ez azt jelentette, hogy az elkövetkező két és fél évben rendesen bejárt az iskolába és utána még sok-sok óráig, rendszerint este 10-ig, minden szórakozást mellőzve tanult befogadó családja segítségével. Kezdetben ők olvasták fel neki a leckét és segítették azt értelmezni. Meg kellett tanulnia tanulni, az első két évben ez egyedül nem ment, majd fokozatosan önállósodott, növekedett értelme.

– Eleven emlékem ebből az időből, hogy történelemórán kérdezett valamit a tanárnő és én életemben először jelentkeztem. Amikor jó választ adtam a kérdésre, akkor mindenkinek leesett az álla – emlékezett vissza Kornél és hozzátette, hogy ettől a pillanattól kezdve a teljes tanári kar mellé állt és segítette őt törekvésében. Hatodikos volt, s félévkor hat tantárgyból állt bukásra, év végére viszont semmiből sem bukott meg, nyolcadikban pedig kitűnővel végezte el az általános iskolát. De nemcsak a leckét tanulta meg új családjában, hanem azt, amit az iskolában nem lehet: újra felépítették benne az embert, hinni és bízni tanították, illetve megtanulta azt, hogy hogyan kell jól szeretni.

Családjával is meg kellett küzdenie

Közben nem csak magával, de eredeti családjával is küzdenie kellett ebben az időben, hiszen édesanyja és testvérei úgy érezték, hogy a segítő család el akarja ragadni tőlük Kornélt. Középiskolás éveiben elköltözött otthonról, hiszen a körülmények nem hagyták tanulni és pihenni, szokás szerint gyakori volt a hajnalig tartó mulatozás, a hangzavar és a verekedések.

Nagy harcok dúltak benne ekkor, mert kortársaihoz hasonlóan ő is szórakozott volna, de a kitörés iránti vágy is hatalmas volt benne. Ekkor, mint mondta, az ima segített neki kitisztítani a látását és a pillanatnyi öröm helyett újra hosszú távú céljaira összpontosítani.

Kornél a kiskunfélegyházi középiskolában tanult tovább, ahol már egyedül folytatta a harcot. Középiskolás éveiben megkísértette az alkohol, de belső harcosa ismét erősebb volt a körülményeknél és elhatározta, hogy többé nem iszik, mert semmi sem térítheti el céljától, attól, hogy tanuljon és később dolgozzon.

A középiskola második évében a közösség hozta el életébe a szerelmet, ahol megismerte későbbi feleségét, Szilviát, aki három gyermeket szült neki és máig boldog családot alkotnak. 18 évesen, a középiskola elvégzése után pedig végleg maga mögött hagyta régi életét: nevet változtatott, Patai Ferencből hivatalosan is Pintér Kornél lett, majd az akkori GAMF-on szerzett mérnök–­informatikus diplomát és ma is a szakmájában dolgozik.

Sokan elindulnak az úton, Kornél nekik segít

Kornél elmondta, hogy környezetéből sokan elindultak a jó úton, de szinte senkinek sem sikerült a kitörés, szépen lassan mindenki visszacsúszott korábbi életébe. Egyedüli kivétel családja. Testvérei is továbbtanultak és jó állásuk van, édesanyja felhagyott önpusztító életmódjával, édesapja pedig visszatért és ma is józan életet él.

Mivel jellemzően kudarcokat látott maga körül, küldetéstudat vezérli. – Az én kitörésem nemcsak magam, hanem a népem miatt is történt. Már gyerekkoromban is tudtam, hogyha nekem sikerül, ezen keresztül segítenem kell nekik is – fogalmazott. Már öt éve saját, Van út a lehetetlenen át nevű gyülekezetével szólítja meg az izsáki cigány közösség kitörni vágyó tagjait, beszélgetéseket szerveznek, tanácsokat adnak. A közösségben egyre többen hallgatnak Kornélra, mert példakép a közösség számára. Azért, hogy még jobban segíthessen, jelenleg teológusnak tanul a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. Tudja, hogy a kitörés hatalmas munka, rengeteg támogatást igényel az egyik oldalon és rendíthetetlen elhatározást a másikon.

– Sokan nagyon mélyen vannak és néha nem látom az utat, hogy miként segíthetek nekik. A Bibliából Mózes története ad ilyenkor erőt, aki maga se tudta, hogy hogyan mentse meg az Egyiptomból menekülő népét, nyomukban a pusztulásukra törő hadsereggel, előttük pedig az áthatolhatatlan Vörös-tengerrel, míg Isten segítségével megnyílt előtte az út a lehetetlenen át. Én is bízom abban, hogy Isten jobban látja nálam azt az utat, amelyen valóban segíthetem a közösségemet – zárta gondolatait Kornél.