Kecskemét

2018.09.10. 17:30

Ötven éve kezdték el építeni a panelházakat a Széchenyivárosban

A hatvanas években Kecskeméten is mutatkozó lakáshiány enyhítésére éppen ötven éve kezdték el építeni a széchenyivárosi panelházakat, erről is megemlékeztek a városrészi napok hétfői nyitányán.

Hraskó István

A programsorozat a sokéves hagyományoknak megfelelően idén is a városrész névadójáról történő megemlékezéssel kezdődött az Aradi vértanúk terén lévő szobornál. Beszédében dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester felidézte, hogy a hatvanas évek Kecskeméten is jelentős fejlődést hozott, komoly lakáshiánnyal, utóbbi orvoslására kezdett a város nagy építkezésekbe először az akkori Leninvárosban (ma Árpádváros), majd 1968-ban a város északi, akkor még szőlővel teleültetett részén, melyet szerencsére nem egy munkásmozgalmárról vagy kommunista pártvezetőről, hanem a reformkor egyik legnagyobb alakjáról neveztek el. Az alpolgármester hozzátette: gyermekként nem tudta elképzelni, hogy a kezdetben sivárnak tetsző lakótelep miként lesz egy élhető élettér, de manapság a városba érkező vendégek is elcsodálkoznak, mennyi fa van a panelek között. A város vezetői mindig is törekedtek arra, hogy a városrészt a lehetőségekhez képest vonzóvá tegyék, ezért épült itt planetárium, és itt van az Egymilliomodik hektár emlékerdő is.

A megemlékezésen a Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai adtak műsort, majd a városrész intézményeinek vezetői és az önkormányzati képviselők koszorúzták meg Széchenyi István szobrát.

A Széchenyivárosi Napok idén is színes programsorozatot kínál a városrészben lakóknak és a kecskemétieknek. A Móra Ferenc Általános Iskola a gyerekek által készített tűzzománcokból nyíló kiállítással ünnepli alapításának negyvenedik évfordulóját kedden 15 órakor. Szerdán délután pedig a Lánchíd utcai iskolában lesz fotókiállítás arról, hogyan épült ki a Széchenyiváros. A szombati zárónapon tartanak főző- és horgászversenyt, felvonulnak a Lánchíd iskola mazsorettjei, a délután pedig magyar nóta-és operettműsorral kezdődik, később fellép a Desperado és a Bud Spencer & Terence Hill emlékzenekar is. A rendezvénysorozat zárásaként tűzijátékot is láthat majd a közönség szombat este.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában