Ma is lenne igény a kisvasút turisztikai célú újranyitására

Szombaton egy napra megnyitották a kecskeméti, Halasi úti állomás hosszú évek óta zárva lévő termeit, amelyekben a kisvasút történetét megelevenítő kiállítást rendeztek be a szervezők, majd autóbusszal és motoros hajtányon járták be a hajdani Kisvasút 2009 óta használaton kívüli szárnyát a vasútrajongók. A kiállítás fotói és dokumentumai mind a Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményéből valók. A kiállítás központi darabját egy valódi kuriózum adta: egy a törökfái állomásról készült méretarányos makett. Az emlékeket ápoló vasútbarátok örömmel, izgatottan és nem kevés fájdalommal szívükben léptek be a méltatlanul sorsára hagyott épület helyiségeibe.

Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkára 2004 óta rendezi meg a Kecskeméti Kisvasút napját, de a szombati emlékmenet minden eddiginél nagyszabásúbb volt és hónapokig tartó szervezőmunka előzte meg.

– Egy éve erről álmodtam és hónapokig ostromoltam a szegedi vasutas vezetőket, akik mellém álltak, csakúgy, mint a települések önkormányzatai és a civil vasútbarátok. A MÁV, az önkormányzatok és a vasútbarátok augusztus eleje óta azon dolgoztak, hogy a használaton kívüli pályavonalról az összes gazt, az ágakat és a földet eltávolítsák és járhatóvá tegyék a szakaszokat. A szükséges engedélyeket is be kellett szereznem, ami leginkább szóbeli, valamint szemlehunyásos és fülbecsukásos engedélyek voltak – mondta Nagy József az előkészületekről.

A kecskeméti állomáson a szervező mellett a kecskeméti városvezetés részéről Sipos László tanácsnok, a MÁV-Start Csoport részéről pedig Mucsi Barnabás köszöntötte a megjelenteket. Sipos László rövid áttekintést adott a Kecskeméti Gazdasági Vasút történetéről, majd rátért a kisvasút jelenére és jövőjére. A tanácsnok szerint nagyon jót tenne a vonalon fekvő települések turisztikai életének, ha tíz éven belül megújulhatna a vasútvonal, és újra elindulhatna a közlekedés ha nem is a végállomásig, de Bugacig. Az erre vonatkozó pályázatot elkészítette a kecskeméti önkormányzat, amelynek pozitív elbírálását várják.

Mucsi Barnabás kijelentette, hogy ha megkeresi őket megrendelőjük, vagyis az állam azzal, hogy újra üzembe helyezzék a vasútvonalat, ők mindent megtesznek ezért. Véleménye szerint nagyon komoly turisztikai lehetőség rejlik a vonalban, de már csak a történelme miatt is megérdemelné, hogy ne az enyészeté, hanem az utazóké legyen a kisvasút.

Ezután mindenki felpattant a buszra és elindult a menet az első állomására, Törökfáiba. Gyors fényképezkedést követően már Jakabszállás felé haladt a busz, ahol az állomás épületénél az önkormányzat finom falatokkal és jó pálinkával várta az utazókat. Forczekné Tóth Csilla, a település alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a kisvasút jövőjét mindenképpen a turisztikai újraélesztésében látják. Az önkormányzat mindent megtesz a jakabszállási állomásépület állagóvásáért és falemezekkel fedték le a nyílászárókat a betörések megakadályozása miatt. Görög Beáta, a MÁV Zrt. műszaki igazgatóhelyettese elmondta, hogy keresik a módot arra, hogy a település önkormányzatával összefogva szebbé tehessék a jakabszállási állomás épületét.

Jakabszállásról a kalandvágyók busz helyett 1,5–2 lóerős motoros hajtányokon juthattak el a bugaci állomásra. Tulajdonosaik a Dunántúlról és az Alföld másik végéből érkeztek meg saját tulajdonú hajtányaikkal, melyek sebessége nagyjából azonos a hajdani Kispöfögőével, körülbelül 30 kilométeres sebességgel haladhattak a puszta szívébe, a bugaci állomás felé. Alacsony sebességnek gondolná ezt az ember, de a szárny régi, ide-oda dobáló sínpárján valóban száguldásnak tűnik. Az autósok láthatóan elszoktak már attól, hogy körülnézzenek akkor, amikor ráhajtanak a keskeny nyomtávú sínpárra: az egyik hajtány elé magától értetődően behajtott egy csirkeszállító kamion és erősen fékeznie kellett a masinisztának azért, hogy ne fusson be alá. A résztvevők közül mindannyian nosztalgikus érzésekről számoltak be, amikor csaknem tíz év után ismét a hajdani kisvasút vonalán érhettek el Bugacra, ahol Szabó László polgármester köszöntötte az ­utasokat.

A polgármester elmondta, hogy ő maga a vonal nem személyforgalmi, hanem sokkal inkább turisztikai célú feltámasztását látja reális lehetőségnek. A polgármester hozzátette, hogy elkészült fejlesztési tervükben egy lóvasút létrehozása is szerepel, amely Bugac és Bugac Felső állomások között közlekedne. Arra is van tervük, hogy ha sikerül megállapodni a MÁV Zrt.-vel az igen rossz állapotban lévő állomásépület átvételéről: színházteremnek használnák, ami frappánsan a Sínház nevet viselné. A megnyitott állomás helyiségeiben kiállított emlékek megtekintése és vendéglátók kenyérlángosának és pálinkájának elfogyasztása után Bugac-Felső következett, ahonnan a motoros hajtányok nem közlekedtek tovább, így ismét buszra szálltak a sínbarátok, hogy megnézzék az egyetlen jó állapotban lévő állomásépületet Szankon. Az épületet még az állomás működése alatt önkormányzati használatba adta a MÁV Zrt. Ennek köszönhetően a vonal egyetlen olyan épülete, amit megmentettek a romlástól. Egy magánszemély megvásárolta és gyönyörűen helyrehozta, ma a felújított épületben él családjával. Miután elfogyott a szanki kézműves, konyakos meggybonbon és a szanki meggyből készült pálinka, a kiskunmajsai végállomás felé vette az irányt a csoport. A majsai állomás a fővágányhoz is csatlakozott, átszállást és teherszállítási átrakást biztosított a széles nyomtávú vasúthoz.

A jó hangulatú emlékút kiváló birkapörkölttel zárult Kiskunmajsán, amit ismét jó pálinkával és gyümölcsös házi borral öblíthettek le az utazók. Az ebéd lehetőséget nyújtott a személyes emlékezéshez is. Sohajda Elek 31 évig volt mozdonyfűtő, ebből mintegy nyolc évig a Kispöfögőt látta el energiával. Mint mondta rengeteg munka volt egy gőzös fűtése és karbantartása, minden út után meg kellett tisztítani a fűtőrendszert a kéményig, amire vastagon rakódott a korom és az olaj. Kemény munka volt, a fűtőket korom borította, csak a szemük csillogott a nagy feketeségben. A mozdonyfűtő szakma nem a hosszú élet záloga, de Elek bácsi 83 évesen is kiváló egészségnek örvend.

A vasút iránti szerelemnek számtalan megnyilvánulása lehet. Molnár Péter és Halász Péter egész életükben imádták a vasutat. A két húszéves fiatalembernél családi örökség a vasútmánia. Szabadidejükben vonatokat fotóznak. A MÁV-tól kapott külön engedélyük van arra, hogy a hétköznapi halandók előtt elzárt területeken is fotózhassanak, de persze ők sem léphetnek be bárhova. Nemrég jöttek haza Ausztriából, ahol a helyi vonatok álltak modellt nekik. Mindkettőjük álma, hogy valamilyen formában vonatokkal dolgozhassanak, egyikük gépészmérnöknek, másikuk logisztikusnak tanul.

Több lépésben lehetne hasznosítani a vonalat

Az 1928. szeptember 17-én indult kisvasút útvonalán 2009. december 13-a óta szünetel a közlekedés. A kecskeméti állomás 24 órás fegyveres biztonsági szolgálat őrzése alatt áll, de mind a megyeszékhely, mind az 53 kilométer hosszú vonal többi állomása is nagyon rossz állapotban van. Az emléktúra résztvevői közül mind arra vágynak, hogy újra a Kispöfögő vontatta szerelvényen szelhessék az Alföldet, de ennek az álomnak megvalósulási fokozatai vannak. Nagy József szerint reális cél az, hogy az állomások épületeit a közös szándéknyilatkozatot aláíró önkormányzatok kezelésébe adja a MÁV Zrt. Ebben az esetben azok felújíthatók lennének és múzeumokként megnyithatnák azokat a közönség előtt. A következő fokozat lehetne a vonal turisztikai célú újranyitása, aminek szintén van esélye, hiszen ahogy Sipos László tanácsnok mondta, az erre vonatkozó pályázatot már benyújtották. Nagy József szerint azonban a teljes szárny utazási célú megnyitása álom marad, mert a már korábban is veszteséges vonalon nem biztos, hogy elegen utaznának és a világ is felgyorsult: az embereknek már lassú lenne a Kispöfögő 30–40 kilométeres sebessége. De a turisták részéről még lehet igény arra, hogy gyönyörködjenek a Petőfi által is megénekelt Alföld lassan elúszó látványában.