Soltvadkert

2018.08.12. 13:52

Tervezik a Soltvadkertet tehermentesítő utat

Két-három éven belül elkerüli az a hatalmas gépjárműforgalom Soltvadkertet, amely nap mint nap zavarja a polgárok életét a városban.

Barta Zsolt

Soltvadkerti körforgalom a város központjában

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

Lezárult ugyanis a soltvadkerti körgyűrű tervezési pályázata – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. Az építkezés befejeztével majd a településen találkozó 53-as és 54-es utakat terelik új útvonalra. Ennek nyomvonalát az Uvaterv Zrt. fogja megtervezni, melyre mintegy 446 millió forintot költhetnek. Hogy mikor indulhat meg az új út építése, egyelőre nem tudni – nyilatkozta Lehoczki Ferenc polgármester. Azonban megjegyezte, hogy a tervezési költség számottevő, így nem kizárt annak a lehetősége, hogy 2019–20 körül beindulnak a munkálatok.

Korábban Font Sándor országgyűlési képviselő is említette ezeket a dátumokat. A polgármester azt mondta, hogy két terv létezik. Az egyik elképzelés szerint az út félkörívben kerülné el a várost. A keceli–kiskőrösi körforgalomtól a Vadkerti-tó felé, északra haladna az első szakasz, amely a Bócsára vezető úthoz kapcsolódna. Majd onnan Kiskunhalas irányában a Materiál Plastik gyára mellett vezetne rá a Kiskunhalasra és a déli országhatárra vezető főútra.

A másik elképzelés szerint körgyűrűt építenek a település köré. Ez egy 14-18 kilométeres, szintén 2x1 sávos útszakasz kivitelezését feltételezi.

Soltvadkerten ma 10-12 ezer gépkocsi, illetve teherszállító jármű halad át naponta. Ez éppen kétszer annyi, mint az M6-os autópálya forgalma. Ez nehezíti a vadkertiek életét. Ráadásul a város központjában lévő körforgalomnál lassítanak a járművek, majd gyorsítanak, jelentősen szennyezve a levegőt. A körforgalomtól 30 méterre áll az evangélikus iskola, míg 70 méterre az evangélikus óvoda. Szellőztetni nincs értelme az intézményekben, mert több rákkeltő anyagot engednek be az ablakon, mint levegőt.

Soltvadkerti körforgalom a város központjában
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában