2018.08.18. 14:00
Szent Istvánra emlékezünk – ünnepi programok a megyében
Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére. Az állami ünnepet gyakorlatilag Magyarország minden településén és az országhatáron túli magyarlakta területeken is sok helyen megtartják. Így lesz ez Bács-Kiskunban is. Összegyűjtöttük a megyei programokat.
Szent István egy ország születése ünnepi előadás, Tűzijátékkal. Hírös Hét fesztivál
Fotó: Bús Csaba
Apostag
Vasárnap gyermekműsorral kezdődik a program este fél 6-kor a Coop Áruház előtti téren. A tűzijáték után retró diszkóval zárul a nap. Hétfőn a Szent István parkban 11 órától ökumenikus istentisztelettel egybekötött kenyéráldás lesz.
Bácsalmás
Hétfőn délelőtt 9 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a Szent István-napi megemlékezés a római katolikus templomban. Németh Balázs polgármester ünnepi beszéde után átadják az idei díjakat, valamint megáldják az új kenyeret és a terményt.
Baja
Hétfőn 10 órakor kezdődik az ünnepi mise a bajaszentistváni templomban, majd 11-től az államalapító szobránál ünnepi műsor következik. Este 8 órakor kezdődik a vízi színpadon a Pavarotti Emlék Mesterkurzus gálakoncertje, 22 órakor tűzijátékkal zárul az ünnep.
Ballószög
Hétfőn 10 órakor kezdődik a szentmise, majd 11 órakor a kenyérszentelési ünnepség a polgármesteri hivatal előtti parkban. A kenyeret megszenteli Szappanos Tibor atya. A műsorban közreműködik a helyi népdalkör és az iskolások. Beszédet mond Somogyi Lajos polgármester.
Balotaszállás
Vasárnap a sportpályán tartanak falunapot 10 órától. 21 órától tűzijáték, utána mulatós est és retró diszkó zárja a napot.
Bócsa
Szombaton délelőtt ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a programsorozat a katolikus templomnál. 20 órakor Komonyi Zsuzsi ad műsort. 21.30-kor tűzijáték, majd diszkóval zárul a nap. 20-án horgászverseny lesz a Kozák Horgásztón.
Bugac
Hétfőn reggel 8 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a Szent István napi megemlékezés Bugacon. Tíz órakor lesz a községi ünnepi műsor a Szent István szobornál, melynek keretében adják a községi kitüntetéseket. A megemlékezés után hagyományőrző kenyérsütésre várják a vendégeket a község kemencéjénél a művelődési ház udvarán.
Csemő
Vasárnap este 8 órától az István a király rockoperát tekinthetik meg az érdeklődők a Patkós Irma Színház előadásában a Templom téren. Hétfőn zenés ébresztővel és színpadi programokkal ünnepelnek.
Dunaegyháza
Az ünnepi műsor 10 órakor kezdődik a művelődési ház előtti téren, ahol Szilágyi István polgármester beszéde után köszöntik az 50. évfordulót ünneplő házaspárokat és megáldják az új kenyeret.
Dunavecse
A központi ünnepég hétfőn fél 5-kor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a református templom kertjében. Az új kenyeret Vörös Sándor polgármester adja át. A programsorozat tűzijátékkal fejeződik be.
Érsekhalma
Vasárnap 10 órakor a tájháznál kezdődik a községi program. A kenyérszentelés 16 órától lesz, az ünnepnapot hajnalig tartó bál zárja.
Fülöpszállás
A hivatalos program szombaton Gubacsi Gyula polgármester köszöntőjével kezdődik 15 órakor. A kitüntetések átadása és a színpadi programok után a falunap tűzijátékkal és utcabállal zárul.
Gara
Hétfőn a művelődési ház udvarán lesznek programok. Este ott áldják meg az új kenyeret is.
Gátér
Reggel nyolc órakor szentmisével és kenyérszenteléssel kezdődik az Új kenyér ünnepe hétfőn a Szent-Anna templomban. Ezt követi 9 órakor a községi ünnepség a faluházban, ahol bemutatják a település értéktárba felvett új értékeket. Az ünnepség zárásaként avatják fel a központi parkban Gellér Csaba fafaragó szobrát, végül pedig megkoszorúzzák a II. világháborús emlékművet.
Hajós
Hagyományosan az államalapítás ünnepéhez köti várossá alakulásának ünnepét Hajós. A Város Napja programsorozat szombaton, a sportpályán lesz. Este tűzijáték, Balkan Fanatik-koncert és DJ Krausz bulija várja az ünneplőket.
Harta
A település önkormányzata és katolikus egyházközség közös, Szent István-napi ünnepsége augusztus 20-án 10 órakor szentmisével és kenyérszenteléssel kezdődik a templomban. Majd a hartai származású Halasi László Richárd mond ünnepi beszédet a községháza előtt.

Helvécia
Szombaton kezdődik az ünnepség. A kenyérszentelést celebrálja Kiss Vilmos katolikus pap. Az ünnepség részeként adja át Balogh Károly polgármester az idei községi díjakat.
Izsák
A Tegyünk Izsákért Egyesület és Izsák Város Önkormányzata hétfőn 11 órakor, ünnepséget tart a művelődési ház előtti téren.
Jakabszállás
Hétfőn a 8 órakor kezdődő ünnepi szentmisén áldja meg az idei kenyeret dr. PhD Juhos Imre atya a katolikus templomban.
Jánoshalma
Hétfőn 18 órakor kezdődik az ünnepi szentmise a Szent Anna római katolikus templomban. 19 órakor ünnepi képviselő-testületi ülés lesz, ekkor adják át a kitüntető címeket.
Kalocsa
A X. Szent István Napok ünnepségsorozat pénteken kezdődött a Nemzeti Lovasszínház Trója című rockoperájának előadásával, az Érsekkertben. Hétfőn ünnepi testületi ülésen adják át a város kitüntető díjait, érseki szentmisét mutatnak be a Nagyboldogasszony főszékesegyházban, majd megkoszorúzzák az országzászlót az Asztrik téren. Este a Vajason fáklyás csónakfelvonulás és tűzijáték is lesz.
Kecskemét
Az augusztus 20-ai ünnepség része a Hírös Hét Fesztiválnak a főtéren. A Magyarok Kenyere ünnepség 17 órakor kezdődik. Az őrségváltás 18 órakor lesz a Kossuth-szobornál, majd Bács-Kiskun megye testvérmegyéi tartanak néptáncbemutatót. A menettánc 18.50-kor indul az Aranyhomoktól. A tűzijáték 22 órakor kezdődik.
Kerekegyháza
Immáron tizenhatodik alkalommal tartanak aratófesztivált az új kenyér ünnepén Kerekegyházán. Szombaton a testvértelepülési fotókiállítás megnyitójával, majd ünnepi képviselő-testületi üléssel veszi kezdetét az ünnep. Az aratógépek és a csikósok zenés, nótás felvonulása 15 órakor indul a város utcáin. A mulatság 22 órakor kezdődik.
Kiskőrös
Hétfőn 9 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a program a katolikus templom melletti téren, 10 órakor ünnepi beszédet mond Font Sándor országgyűlési képviselő. Majd 10:30-kor ünnepi műsor. Ezt követően 12 órakor közös kenyérsütésre várják a polgárokat a város kemencéjéhez. A kenyérhez szükséges alapanyagokat a szervezők biztosítják.
Kiskunfélegyháza
A Félegyházi Napok kulturális fesztivál valamennyi programja a városi sportcsarnok parkolójában és az azt körülvevő területen lesz. A programsorozat már pénteken kezdetét vette Markolt György szobrászművész kiállításával. Szombaton délután 4 órakor folytatódnak a programok. Vasárnap délután 5 órakor lesz a kenyérszentelés a Haleszi haranglábnál. Hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik a díszünnepség a Szent István téren. Ezt követi az új kenyér megszentelése és az aratófelvonulás. A programsorozat este fél 10-kor tűzijátékkal zárul.
Kiskunhalas
Vasárnap 9 órától avatják fel a felújított lovas pályát. Hétfőn az Országzászló emlékműnél 9 órakor kezdődik az ünnepség. Este 9-kor a tűzijátékot a tópartról nézhetik az érdeklődők.

Kisszállás
Vasárnap 11 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a falunapi rendezvény. Hétfőn a művelődési házban 17 órától tartják meg az ünnepi programot.
Kunbábony
A kenyérszentelésre szombaton 15 órakor kerül sor, majd megválasztják a település legszebb asszonyát és leányát. A falunap hajnalig tartó mulatsággal zárul.
Kunszentmiklós
Ünnepi szentmisével indul hétfőn fél 10-kor a katolikus templomban a Szent István-napi programsorozat. A gyöngyhajú lány balladája Omega-musical bemutatója 20 órakor kezdődik a Varga Domokos ÁMK mögötti pályán.
Lajosmizse
Hétfőn 16 órakor a művelődési ház előtti Szent István-emlékmű koszorúzásával kezdődik az ünnep. 16.30 órától az ünnepség a Polyák Imre Sportcsarnokban folytatódik a XXV. Lajosmizsei Napok „Lajosmizse 1993–2018 Expo” kiállítás és vására területén, ahol dr. Adonyi Lajos alpolgármester köszönti a megjelenteket.
Lakitelek
Délután 4 órakor kezdődik az nemzeti ünnep Lakiteleken. A gyerekeket hagyományőrző népi játékokkal, az Ifjúsági Néptánc csoport műsorával várják. Öt órakor ünnepi köszöntőt mond Kiss Anita polgármester és Kókai Géza református lelkész. Az új kenyér megáldás a után köszöntik az elmúlt esztendőben született babákat. Hat órakor kezdőik a Bársony Lovasudvar lovasainak bemutatója, negyed 8-kor pedig a Mert kell egy ország című előadás. Az ünnepség este 9 órakor tűzijátékkal zárul.
Madaras
Hétfőn reggel fél 9-kor kezdődik az ünnepi szentmise a Nagyboldogasszony templomban, utána pedig koszorúzást tartanak a Latinovits Emlékparkban.
Mélykút
Hétfőn délelőtt 9 órakor ünnepi szentmisét tartanak a Szent Joachim templomban, majd ezt követően városi ünnepség lesz a központi parkban.
Miske
Szombaton horgászversennyel kezdenek a Kobolya fürdőben, majd 19-én kettesfogathajtó-versenyeket rendeznek a sportpályán. Este a Holló Színház A vásárfia című gyermekelőadásával várja a kicsiket. Az idősebbeknek operett-előadással, a Groovehouse együttessel és Dankó Szilvia műsorával készültek, a tűzijáték este 10-kor kezdődik.
Móricgát
Ökumenikus Istentisztelettel kezdődik a Szent István napi ünnepség Móricgáton a katolikus templomban vasárnap délelőtt 10 órakor. Ezt követi fél 12-kor a Faluház előtt felállított székelykapu szentelése. Délben ünnepi beszédet mond Csontos Máté polgármester és Lenkei Róbert a megyei közgyűlés tagja. Az ünnepség után az ebéd ideje alatt Horváth Gyula cigányzenekara húzza a nótát. Délután Mohácsi Brigitta, a Jászszentlászlói Hangász Citera Együttes, Kökény Attila szórakoztatja az ünneplőket. A rendezvény utcabállal zárul.
Nagykőrös
Az Arany János Kulturális Központ ad otthont hétfőn a programsorozatnak, ami dr. Czira Szabolcs polgármester köszöntőjével kezdődik 10 órakor, majd a történelmi egyházak képviselői a hagyományokhoz híven megáldják és felszentelik az új kenyeret.

Nyársapát
Az Árpád-szobor koszorúzásával kezdődik az ünnepség hétfőn 17 órakor az Árpád téren. 18 órától a rendezvény a Szarka-kúria udvarán folytatódik ünnepi megemlékezéssel. Kis Miklós polgármester átadja a helyi kitüntetéseket.
Ordas
A faluban szombaton este hétkor várják a lakosságot egy meghitt rendezvényre, amelyet Szent István király emlékének ajánlanak. A Faluházba meghirdetett Új Kenyér Ünnepén hagyományos kenyérszentelés is lesz.
Petőfiszállás
Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Szállási Napokat augusztus 20-án Petőfiszálláson. A rendezvény 10 órakor Szász János polgármester és Kovács Ernő kormánymegbízott köszöntőjével kezdődik. Ezt követi a községi kitüntető díjak átadása, az ünnepi szentmise és az új kenyér megszentelése. Az ünnepség után a szórakozásé lesz a főszerep. Többek között a Szilver Tánccsoport, Radnai Erika és Ódor Kristóf, a Petőfiszállási Néptánccsoport, a Szentkúti Nyugdíjas Klub dalköre, Vastag Tamás, Bódi Csaba, a V&V Projekt szórakoztatja a petőfiszállásiakat.
Solt
Vasárnap 19 órától kezdődnek a Szent István-napi programok a New Generation műsorával, majd folytatódik a Balkán Fanatic koncertjével a Vécsey parkban. Hétfőn reggel zenés ébresztővel indul a nap. Este 6 órakor kezdődik az ünnepi műsor polgármesteri köszöntővel, az új kenyér megáldása után adják át a jó sportoló díjakat. 20 órától a Tihanyi Vándorszínpad operett- és nótaműsora látható, 21 órakor tűzijátékkal zárul a rendezvény.
Szabadszállás
Az izsáki Ziegler Németh Ferenc festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás hétfőn 10 órakor a közösségi házban. A rendezvényt dr. Báldy Zoltán polgármester nyitja meg. Az új kenyeret Máté Sándor református lelkész áldja és Kiss József plébános szenteli meg.
Szalkszentmárton
A program hétfőn 14 órakor indul a művelődési ház szabadtéri színpadánál. Káposztás Tibor polgármester beszédét követően kerül sor az új kenyér megszentelésére, majd a Szalkszentmárton Községért Emlékérem átadására. Köszöntik a községben 50 évvel ezelőtt házasságot kötött párokat. A falunap tűzijátékkal zárul.
Tiszaalpár
A Tiszaalpári napok pénteken délután 17 órakor a Fürge ujjak című nemzetközi kézimunka kiállítással és Zsigó Ferenc helytörténeti előadásával kezdődött a művelődési házban. Szombaton délután légvár, óriás csúszda, ugrálóvár várja a gyerekeket, a nagyobbakat koncertekre, Dombóvári István stand-up műsorára, tűzijátékra és utcabálra invitálják a szervezők. Vasárnap fél 11-kor búcsúi szentmise lesz az újfalusi Szent István templom felépítésének 80. évfordulóján. Este 6 órakor pedig a Bugaci Tanyaszínház társulata mutatja be a Miniszter félrelép című bohózatot. Hétfőn 8 órakor ünnepi testületi ülés keretében adják át a községi kitüntetéseket. Kilenc órakor sárkányhajó-verseny és kakaspörkölt főző verseny lesz az Alpári holtágon.
Tiszakécske
Hétfőn 14 órakor a sportcentrum mögötti szabadidőparkban musicalműsorral kezdődik majd a programsorozat. A Millenniumi emlékparkban, az ünnepi megemlékezést követően, a történelmi egyházak képviselői megáldják és megszentelik az új kenyeret. A programsorozat 21.30 órakor a szabadidőparkban zenés tűzijátékkal zárul.
Tompa
Vasárnap a víztoronynál traktoros napot tartanak 13 órától. Hétfőn 10 órakor ünnepi szentmise lesz a Kapisztrán Szent János-templomban, 14 órakor a városi könyvtár ünnepélyes átadása, 16 órakor kenyérszentelés, 22 órakor tűzijáték szerepel a programban.
Városföld
Pénteken 15 órakor kezdődtek a falunapi programok a sportpályán. Szombaton reggel indult a kispályás futball és a főzőverseny és a veterángépjármű-felvonulás. A tűzijátékot 21.30-kor lövik fel.
Vaskút
Vasárnap este 9-től utcabállal kezdődik az ünnep, hétfőn 9-kor ünnepi mise – kenyérszenteléssel és terményáldással – szerepel a programban.
Zsana
Hétfőn rendezik meg a településen a tizenkilencedik Zsanai Falunapot. A programok reggel fél 10-kor ünnepi koszorúzással, majd szentmisével kezdődnek. A nap folyamán a jó hangulatról a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek operett-előadása, valamint a helyi színjátszó- és népdalkör műsora gondoskodik. Délután 6 órától Korda György és Balázs Klári, fél 9-től pedig az Irigy Hónaljmirigy koncertje szórakoztatja a közönséget. A tűzijáték 22 óra 15 perckor kezdődik.