kecskemét

2018.08.29. 11:30

Megérkezett a Richter-cirkusz

Zebrák szaladgálnak a karámban, tevék és elefántok hűsölnek az árnyékban, miközben szorgos kezek építik a cirkuszsátrat. Ez a kép fogadott minket kedden a Richter Flórián Cirkuszban a kecskeméti Vízműdombnál. Az első előadás ma 18 órakor kezdődik.

Sebestyén Hajnalka

Richter Flórián cirkuszigazgató és Szandra, a cirkusz szeretett elefántja

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

Szerdától vasárnapig a hírös városban vendégszerepel a méltán népszerű Richter Flórián Cirkusz. A Vízműdombnál látható Full Adrenalin című műsoruk garantáltan tele lesz izgalmakkal, soha nem látott lélegzetelállító produkciókkal, világszámokkal.

– Full adrenalint nyújtunk műsorunkkal, azaz teljes tempóra kapcsoltunk, a kétórás műsorunk csak úgy elreppen az izgalmakban és látványokban gazdag produkciókat látva. Magas költségvetésű műsorunk eddig mindenhol elnyerte a közönség tetszését – tudtuk meg Richter Flórián cirkuszigazgatótól.

A cirkusz 65 fős társulata a nyarat Zamárdiban töltötte, ahol szinte minden este felléptek. A kánikulát jól viselték az állatok, hiszen valamennyi egzotikus, meleg tájról származó. Természetesen a friss vizet és az árnyékos pihenőhelyet folyamatosan biztosították számukra. Az artistáknak meg ott volt napközben a Balaton, ahol az edzések után és a fellépések előtt kedvükre felfrissülhettek.

– Mindig nagy örömmel érkezünk Kecskemétre, ahol sokan várnak minket – jegyezte meg Richter Flórián – a társulat egy része már vasárnap megérkezett az állatokkal. Ötven kamionnal utazunk, nem kis munka míg felépítjük egy-egy városban a kis birodalmunkat. A sátor már áll, mindenki készen áll a szerda esti premierre – tette hozzá.

A Richter Flórián Cirkusz idén is színvonalas, világszámokkal tarkított műsorral érkezett Kecskemétre.

– A klasszikus cirkuszi produkciókat ötvözzük a legújabb technológiákkal. Műsorunk az egész családnak, valamennyi korosztálynak tartalmas, izgalmas kikapcsolódást nyújt. A lélegzetelállító, veszélyes világszámok mellett lesz bohóc, zsonglőr és sok-sok állat is – árulta el a cirkusz­igazgató.

A műsorban egyetlen produkció van, melyet részben már ismerhet a közönség. Visszatér a brazil Diorios motoros csoport, hogy bemutassa új világrekordját. A 4,5 méter átmérőjű halálgömbben azonban ezúttal nem öt, hanem hat motoros cikáz majd. A másik világszám a Lovas posta Richter Kevin jóvoltából. A világhódító magyar lovasszámban 20 lovat vezet fel a 17 éves tehetség, a műfaj történetének legifjabb sztárja.

A nevetésről Davis Vassallo olasz bohóc gondoskodik. Nemcsak a földön mutat be humoros jeleneteket, hanem a levegőben a plafonon járva is. A közönség úgy láthat majd fordított világot, hogy semmilyen trükköt nem alkalmaznak hozzá, ellentétben a filmekkel.

További izgalmakat ígér a 10 méter magasban, tölcsérben kerékpározó Everton Stella látványos produkciója. Nem mindennapi látványt nyújtanak majd Szebasztián és Krisztina villámgyors átöltözései is.

Richter Flórián cirkuszigazgató és Szandra, a cirkusz szeretett elefántja
Fotó: Gulyás Sándor / Petőfi Népe

A Richter Flórián Cirkusz repertoárját az állatos számok teszik teljessé. A társulat 50 állattal utazik, melyek mindegyike porondra lép. Lesznek még lovasakrobata-számok, valamint látható szabadidomítás is Richter Flórián és csodálatos lovainak köszönhetően. A műsorban Kevin mellett látható húga, Angelina is.

A Richter Flórián Cirkusz novemberig turnézik, majd egy hónap pihenő után fellép Rotterdamban, majd januártól a Magyar Nemzeti Cirkuszban vendégszerepel. Richter Flóriánnak és családjának nem sok ideje marad lazításra, hiszen a fellépések mellett Flórián és felesége folyamatosan szervezi a jövő évi műsort, valamint a cirkusz mindennapos adminisztratív ügyeit.

Jegyek az ügyfélszolgálatunkon

A Petőfi Népe ügyfélszolgálati irodájában, Kecskeméten, a Lestár tér 2. szám alatt a cirkuszi előadásra rendkívül kedvezményes áron kaphatók jegyek. Az előadások szerdán, csütörtökön és pénteken 18 órakor, szombaton 15 és 18 órakor, vasárnap 11 és 15 órakor láthatók a Vízműdombnál.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában