Kiskunfélegyháza

2018.08.15. 07:40

Kutyafuttatót szeretnének a félegyháziak

Több mint kétszáz félegyházi kutyabarát írta már alá azt a kezdeményezést, amely egy városközponti kutyafuttató megvalósítását szorgalmazza.

Vajda Piroska

A civil kezdeményezést Tarjányi Attila indította útjára. Lapunknak elmondta, kutyatartóként szinte mindennap szembesül a kutyafuttató igényével. Sok kutyás szeretné ugyanis póráz nélkül, szabadon sétáltatni kedvencét, ám erre csak a város szélén, a Petőfi-lakótelepen kialakított kutyafuttatóban van lehetőség. Attila szerint azonban több ilyen kutyajátszótérre lenne szükség a városban, elsősorban a központban. Hiszen az idősebbek nem tudnak olyan messzire kisétálni. Úgy látja, a kutyafuttatóval mindenki nyerne és valószínűleg kutyagumiból is kevesebb lenne az utcákon.

Csányi József polgármester érdeklődésünkre elmondta, támogatandónak tartja a kezdeményezést. – Habár azt gondolom, hogy Félegyháza elég zöld város, van bőven hely a kutyáknak. Azt is belátom, hogy jó lenne egy hely, ahol szabadon mozoghatnának a kutyák, úgy, hogy az senkit sem zavar. Ugyanakkor a kezdeményezők által megjelölt két városközponti helyszín nem megfelelő erre a célra. Már csak azért sem, mert a Zöld város program részét képezik. Ha az engedélyes terveket emiatt módosítanánk, akkor felborulna az egész közbeszerzési eljárás és jelentősen megcsúszna a városközpont felújítása – tette hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában