2018.08.02. 07:00
Kalocsán erősödhet az összetartozás érzése
A Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár újabb nagy összegű pályázata talált be: a Történelmi múlt és cselekvő jövő projektre 39,2 millió forint, százszázalékos támogatást nyertek.
A „Kalocsán élni jó” érzést szerencsére sokakban már nem kell felébreszteni
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Gábor János
Terveik között az esélyegyenlőség és az aktív részvétel előmozdítása, a foglalkoztathatóság javítása, illetve a fenntartható vidékfejlesztés új megközelítése szerepel – tudtuk meg a Kalocsa Város Önkormányzata által nekünk eljuttatott anyagból.
A projekt célja az összetartozás érzésének erősítése, mindez a hagyományok, a kulturális és szellemi örökség feldolgozásával, megosztásával. A lényegében az itt élőket összekovácsolni szándékozó program felkarolná a nemzetiségek belső kohéziójára irányuló törekvéseket is, sőt, kiterjed a szabadidős és sporttevékenységek népszerűsítésére is, a „Bringázz a munkába!” tematikájával rokon módon. Ez utóbbi közlekedésbiztonsági foglalkozásokat szintén tartalmazni fog – fűzték hozzá.
A kulturális központ elsődleges motivációja az elvándorlást okozó hatások szívóerejének kompenzálása – áll a leírásban. A „Kalocsán élni jó” érzés felébresztéséhez szerintük elengedhetetlen a hagyományok pontosabb ismerete és tisztelete, amit a régióban élők értékrendjének, gondolkodásmódjának kutatásával érnének el. Ehhez néprajzi és más társadalomtudományos vizsgálatokat végeznek majd – írták, megjegyezve azt is, hogy a „projekt közösségépítő” és céljaik közé tartozik a „tradicionális kalocsai kultúra mellett feltérképezni az utóbbi fél évszázad népmozgásaiból származó változásokat” is.
A megvalósításra közel négy év áll még rendelkezésükre: a projektzárás időpontja 2022. március 31-e.

Fotó: Gábor János / Petőfi Népe