Csemő

2018.08.04. 12:51

Csemő a második legvirágosabb úti cél

A tavalyi győzelem után idén második helyen végzett Csemő a Virágos Magyarország környezetszépítési verseny Legvirágosabb úti cél kategóriájának internetes szavazásán.

Koós Kata

A vetélkedőre az ezer fő lakosságszám feletti falvak kategóriájában 58 település nevezett, melyek összesen közel húszezer szavazatot kaptak, amelyből Csemő község 1771 voksot szerzett. Dr. Lakos Roland polgármester tájékoztatott: e szám közel 350 szavazattal több, mint amennyi voksot tavaly kapott a település. Csemő hosszú ideig esélyes volt az első helyre idén is, a verseny utolsó napján azonban Gyulaháza megelőzte a Dél-Pest megyei települést. A polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik szavazatukkal hozzájárultak a község hírnevének öregbítéséhez, valamint minden helyi lakosnak, aki szerepet vállalt a település szépítésében, virágosításában mind a közterületekre, mind a saját portáikra vonatkozóan. – Büszkék lehetünk arra, hogy több mint két évtizede élen járunk a környezetszépítésben. A virágosítás, az ápolt települési környezet a védjegyünkké vált – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában