baja

2018.08.01. 13:07

Baja természeti adottságai igen kedvezőek

A Virágos Magyarországért zsűritagjai látogattak el Bajára a napokban. Mielőtt elkezdték volna a szakmai bírálatot, sajtótájékoztatót tartottak a polgármesteri hivatal Borbíró termében.

PN

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Kubatovics Tamás

Információink szerint a zsűri fokozott figyelemmel volt a bírálat során a település gondozottságára, tisztaságára, egységes képére, a település zöldfelületi programjára, fejlődésére, a közösségi részvételre, a lakosság és a civil szervezetek bevonására. Figyeltek a település turisztikai jelentőségére és felkészültségére, látogató- és vendégbarát szemléletére, az önkormányzat erőfeszítésére, fenntartói szerepére és stratégiai gondolkodására. A nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programjára és eredményeire, továbbá a korszerű hulladékgazdálkodásra és megújuló energia felhasználásra is odafigyeltek – mondta Szászné dr. Várkonyi Adrienn, a gyulai főkertész, az egyik tag. Bertalan Kovács Judit a fővárosi régiót képviselte a bizottságban. Elmondta, hogy Baján megragadta a város szépsége, rendezettsége. Baja város igen kedvező természeti adottságokkal rendelkezik – tette hozzá.

A verseny célja, hogy a mai településeken sokkal igényesebbek legyenek kialakítva a zöldfelületek. A kiültetett virágokkal, köztéri bútorzattal, fák nevelésével lehet élhetőbbé, lakhatóbbá tenni az épített környezetet. A versenyre jelentkezett települések bírálatát június elejétől augusztus végéig szakemberekből álló zsűri végzi. Az elért pontszámokat figyelembe véve – a Szervező Bizottság javaslata alapján – a kiírók és a támogatók által felajánlott díjakkal jutalmazzák a legjobbakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában