Kiskunhalas

2018.07.14. 20:11

Népszerű a falvakban a mobil kormányablak

Két héten át a Kiskunhalasi Járási Hivatalhoz tartozó kilenc településen vehetik igénybe a guruló kormányablak szolgáltatásait az ügyfelek. Jövő héttől a kalocsai majd ezt követően a többi járási hivatalhoz tartozó településeket is bejárja a busz, amely egyelőre kísérleti jelleggel működik a megyében.

Pozsgai Ákos

A klimatizált járműben intézhetők a hivatalos ügyek

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

A mobil kormányablak a legtöbb településen a községháza, a művelődési ház vagy a piactér előtt parkol le, ott várják az ügyfeleket a kormányhivatal szakemberei. Pirtón a polgármesteri hivatalnál fogadták az ügyintézésre érkezőket. A klimatizált, rögzített asztalokkal, polcokkal, számítógépekkel és a szükséges többi informatikai és képalkotó eszközzel felszerelt buszban két ügyintéző bonyolította az érkező ügyfelek ügyes-bajos dolgait reggeltől kora délutánig. A legtöbben személyi igazolvány, valamint a vezetői engedély ügyintézése miatt fordultak a kormányablakbusz ügyintézőihez, de volt, aki ügyfélkaput nyitott vagy diákigazolványt csináltatott.

Nagy Ferenc, Pirtó polgármestere már évekkel ezelőtt szeretett volna egy hasonló szolgáltatást a településen élők számára, a mobil kormányablakkal ez most megvalósult. A falu vezetője szerint gyakori, hogy az időseknek lejárnak a személyi okmányaik, de ők már nehezebben tudnak mozogni, körülményesebb a bejutásuk a halasi hivatalba.

Alig két hét alatt több mint 260 ügyfél vette igénybe a szolgáltatást a halasi járásban. Tallós Bálintnak, a Kiskunhalasi Járási Hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint jelenleg kísérleti stádiumban van a mobil kormányablakos rendszer működtetése a kistelepüléseken, ahol nincs állandó kormányablak és a települési ügysegéd, aki hivatott a polgárok ügyes-bajos dolgait intézni.

– A mobil kormányablak egy harmadik fokozata lenne az integrált egyablakos ügyintézésnek. A tapasztalatok kiértékelése, az ügyfél-­elégedettség eredménye dönti majd el, hogy szolgáltatásként rendszeresen megjelenjen-e ez a mobil ügyintézés a falvakban – mondta el a hivatalvezető.

A klimatizált járműben intézhetők a hivatalos ügyek
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

A tervek szerint a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormányablak mobil ügyfélszolgálata tovább járja a megyét, de a nyári időszakban fesztiválokon és más megyei rendezvényeken is lehet majd találkozni vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában