SZABADSZÁLLÁS

2018.07.01. 10:15

Játékos formában tanultak a szünidőben a diákok

Öt napos nyári elfoglaltság várta a héten a szabadszállási általános iskolásokat. A gyermekek a napközis foglakozások kertében többek között környezetvédelemmel, a helyes életmóddal ismerkedettek, mindezt játékos formában.

Gulyás Sándor

A korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő iskolai kísérleti közösségi program megvalósítására kiírt pályázatra a Kiskőrösi Tankerületi Központ 23 iskolája nevezett be, közöttük a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola is. A program két évre szól, idén már lefutott, jövőre pedig folytatódik. A napközis jellegű- és a bentlakásos táborokban összesen 2206 tanuló vesz részt.

– A szabadszállási általános iskola száz diákja vesz részt a kísérleti programban, amely két részből tevődik össze. Az idei bentlakásos tábort június harmadik hetében tartottuk meg, ahol tíz ötödik osztályos tanuló töltött el egy hetet a mátraházi edzőtáborban. A tábor az olimpiai játékok témakör köré szerveződött –mondta el lapunk érdeklődésére Vanyurné Lázár Erzsébet, a Szabadszállási Petőfi Sándor általános Iskola igazgatója.

 

A foglalkozásokat előre meghatározott témakörök köré kellett szerveznie az intézményeknek. A projektben közreműködő pedagógusok harminc órás továbbképzésen vettek részt, majd állították össze a programok tematikáját.

 

– A pedagógusoknak három témakörből – sport, környezeti nevelés, életmód lehetett választaniuk. A pályázat lehetőséget biztosított a szükséges eszközök beszerzésére is. A napközis jellegű foglalkozások zöme az intézmény falai között és a városban zajlottak, illetve egynapos kirándulást tettek diákjaink a jakabszállási Magyarkertben – tudtuk meg Fazekas Tiborné intézményvezető-helyettestől.

A hét többi napján a gyermekeket a témakörökhöz kapcsolódó kézműves foglalkozások, ismerkedős játékok várták. Előadást hallgathattak meg a diákok az „Év madaráról” a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberének tolmácsolásában. Kutyás terápiás foglalkozást tartottak számukra a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány aktivistái. A helyes életmóddal a Shrek című meséhez kapcsolódóan ismerkedtek meg tanulóink. A hulladékgazdálkodás rejtelmeibe dr. Báldy Zoltán, a város polgármestere avatta be a táborlakókat. A hét folyamán a sport is kiemelkedő szerepet kapott.

– A kísérleti program nagyon sokban eltér a hagyományos élménytáboroktól. Lényege, hogy tanulóink a szünidei kikapcsolódás alatt, játékos formában bővítsék ismereteiket, sajátítsanak el hasznos és értékes tudnivalókat – hangsúlyozta az intézmény igazgatója.

A pályázati sikernek köszönhetően az ingyenes napközis jellegű- és a bentlakásos táborokat a jövő évben is megrendezheti az intézmény, ahol ugyancsak száz gyermek vehet majd részt.

– Iskolánk tanulói és a szülők rendkívül jól fogadták a tartalmas nyári programokat. Annál is inkább mivel a tanulók saját közösségükben, tanáraikkal töltötték el a szünidő értékes perceit – tette hozzá Fazekas Tiborné.

Az Erzsébet tábor a következő program

A korábbi gyakorlatnak megfelelően a szabadszállási diákok augusztus első hetében sem unatkoznak. A hagyományos Erzsébet táborban százötven gyermek vehet részt, hat csoportban, ahol kirándulások, strandlátogatás, lovaglás és kézműveskedés várja a résztvevőket.

 

Ezek is érdekelhetik