Kiskunfélegyháza

2018.07.28. 07:00

Felfestik a tűzfalra a régi város képét

Már jól látszik, hogy nem vandál graffitisek alkottak az éj leple alatt Kiskunfélegyházán, hiszen egyre jobban kirajzolódik az 1900-as évek félegyházi főutcájának látképe a Constantinum sportcsarnokának tűzfalán. A falfestménnyel egy időben a parkolók építése is elkezdődött.

Vajda Piroska

A tűzfalon egyre jobban kezd kirajzolódni az egykori Félegyháza látképe 

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Vajda Piroska

A megyében is ritkaságnak számító harmincöt méter széles és nyolc méter magas falfestménnyel a város múltja előtt szeretnének tisztelegni a félegyháziak. A monumentális festmény az 1900-as évek arculatát tükrözi majd – tudtuk meg Rosta Ferenc alpolgármestertől.

– Büszkék lehetünk erre a korra, hiszen abban az időszakban írta Rudolf főherceg a városról, hogy az ország egyik leggazdagabb települése. Ennyit megérdemel az akkori állapot, hogy ezt ilyenformán is megörökítsük. A festmény nemcsak a parkolóknak lesz méltó háttere, hanem az Ótemp­lom és a plébánia környékének is. Ha valaki felmegy az Ótemplom tornyába és a főutca felé néz, a mostani állapotot látja. Ha megfordul, akkor a régi Félegyháza elevenedik meg előtte a képen – ecsetelte az alpolgármester. Hozzátette: mielőtt kiválasztották a festmény kivitelezőjét, a Színes Város Csoportot, több referenciamunkájukat is megnéztek, melyek mindenkinek tetszettek, így esett rájuk a félegyházi döntéshozók választása – részletezte Rosta Ferenc. Azt is elmondta, a tér parkosításánál azt is figyelembe veszik, hogy a növények ne takarják majd el az alkotást. A tervek szerint a festményt éjszaka ki is világítják majd.

A falfestmény és a parkolók építése a város főterének felújításához kapcsolódik, kiegészítése a Zöld város projektnek. A Tőzsér-féle ház megvásárlásával, majd elbontásával nyílt lehetőség arra, hogy a város központjában újabb 39 parkoló épüljön, a belváros parkolási gondjait enyhítve – nyilatkozta lapunknak Balla László alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője. Elmondta, az új parkolókra azért is lesz nagy szükség, mert a városközpont rehabilitációja során a főtéren több parkolót is megszüntetnek. Ugyanakkor a közeli Jókai utcában a Constantinum intézmény új iskolát épít, melyhez szintén szükség van az új parkolókra – részletezte a városatya.

A 39 férőhelyes parkoló kialakításával párhuzamosan kiszélesítik a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca érintett szakaszát, hogy könnyebb és biztonságosabb legyen a buszoknak a pályaudvarról való kikanyarodás. A beruházásra mintegy kilencvenmillió forintot fordít az önkormányzat. A festmény várhatóan – ha az időjárás is engedi – augusztus közepére elkészül. A parkolókat ősszel vehetik majd birtokba a félegyháziak – tudtuk meg az alpolgármesterektől.

A tűzfalon egyre jobban kezd kirajzolódni az egykori Félegyháza látképe
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

Kiszínezik a köztereket

A Színes Város Csoport Magyarország első tűzfal- és köztérszínesítő szervezete. A civil alapokon nyugvó projekt már a kezdetekkor mozgalommá alakult, ugyanis a köztérszínesítés legális formában ismeretlen volt hazánkban 2008 előtt, amikor útjára bocsátották az akkor még Színes Város Projektnek elnevezett kezdeményezést. Az alapgondolat Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) 1983-ben megjelent Színes Város-koncepciójára épül, melynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az emberek ne csak a galériákban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal. Eddig 40 ezer négyzetméter falfelületnél is több színesedett ki általuk, de a várost színesítő mozgalom hatására mostanra 60 ezer négyzetméternél is több azon felületek száma, amelyek tőlük függetlenül, kezdeményezésük nyomán vált színessé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában