szalkszentmárton

2018.06.14. 11:30

Tartalmas nyári napok várják a szalkszentmártoni gyermekeket

Lovas oktatás indult az óvodások számára a héten Szalkszentmártonban. A foglalkozáson a gyermekek ifj. Simon József fogathajó magyar bajnok segítségével felülhettek Poncsi nyergébe, de előtte megismerték azt is, hogyan kell tisztán tartani a csodaszép póni csillogó szőrét.

Gulyás Sándor

Programokat szerveznek, intézményeket újítanak fel, eszközöket vásárolnak a Felső-Kiskunság településein, hogy elősegítsék a hátrányos helyzetben lévő térségek felzárkóztatását, javítsák az itt élő gyermekes családok közszolgáltatásokhoz való hozzáférését. A fejlesztés Kunszentmiklóst és a térségében lévő hat kistelepülést – Apostag, Dunaegyháza, Kunadacs, Kunpeszér, Szalkszentmárton, Tass – érinti. A rendelkezésre álló 480 millió forintos keretből Szalkszentmártonnak közel 50 millió forint jutott.

– A rendelkezésre álló összeget főként az óvoda és az iskola programjaira tudjuk fordítani. A projekt tartalmaz még kisebb óvodai felújítást is, a tervek szerint kerti kiülő készül fából a növendékek számára – mondta el érdeklődésünkre Jenei Edina pályázati-igazgatási ügyintéző, a helyi önkormányzat munkatársa.

Családi napok keretében sokféle rendezvény szolgálja az itt élők érdekeit. A gyermekek testi-lelki egészségét támogató programok áprilisban színházi előadással indultak. A támogatásnak köszönhetően a következő közel két év során tizenöt alkalommal látogat a településre meseszínház, hogy olyan szolgáltatást hozzon térítésmentesen a helyszínre, mely egyébként a kisgyermekes családok részére csak utazás és anyagi kiadás árán érhető el. A nyáron lovasfoglalkozás, iskolai táborok, kézműves foglakozások indulnak az óvodásoknak, és a szünidőt otthon töltő gyermekeknek.

– Az óvónőknek a megszokottnál nagyobb kihívást jelentenek a nyári napok, mivel ilyenkor az intézmény majdhogynem csak gyermekfelügyeletet lát el. Az összevont csoportokban több korosztály van együtt, így nehéz megtalálni számukra a mindannyiukat érdeklő és lefoglaló tevékenységeket. A gyermekek a szünidő vége felé többnyire már unatkoznak, és nem szívesen mennek óvodába. A projektnek köszönhetően azonban lehetőségünk nyílik arra, hogy szebbé, tartalmasabbá tegyük a nyári napjaikat – tette hozzá Jenei Edina.

A projekt keretében szeptembertől pályaválasztási tanácsadást szerveznek az iskolásoknak. Megvalósul a helyi közszolgáltatások egyéb területein dolgozók továbbképzése, melyek a hiányszakmák körét ölelik fel. Ugyancsak folyamatban van az óvodás korosztály úszásoktatásának megszervezése, ami szeptemberben indul.

A gyermekek testi-lelki egészségét támogató programok sorába illesztették bele a szervezők a lovas foglalkozásokat. Az óvodások a szalkszentmártoni kötődésű, Tasson élő ifj. Simon József fogathajtó magyar bajnok, illetve Poncsi névre hallgató csodaszép és barátságos pónija segítségével megtanulhatják hogyan kell megülni, ápolni egy lovat, miként kell környezetében viselkedni és nem utolsó sorban azt is, hogy az állattartás felelősséggel jár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában